Elhagyja az Index.hu stábját Pogonyi Nóra, aki az „új” Index magazin rovatát vezette az elmúlt négy évben – értesült a Media1 több, egymástól független forrásból.
Egy lapunk birtokába került Facebook-bejegyzés szerint Pogonyi már tudatta is a közösségi médiában, hogy távozik, és egyúttal beállította a „szabadnak érzi magát” státuszt. Azt írta, stílusosan egy szigetes cikk és egy Kolosi Péter-interjú lett a kilépője, hiszen a Sziget az örök szerelme, az RTL pedig az a hely, ahol az egész médiás karrierje indult. (Mint az a távozó rovatvezető LinkedIn profiljáról kiderül, Pogonyi Nóra karrierje 2005-ben az RTL-nél recepciósként, majd 2007-től riporter asszisztensként indult.)
Pogonyi hozzátette, büszke rá, amit az elmúlt időszakban letett az asztalra és további minden jót kíván a volt rovatának. „Izgatottan várom, mi jön ezután” – tette hozzá.
Emlékezetes interjú volt az utolsó anyagainak egyike
Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettesének Pogonyi Nórának adott évértékelő interjúja mindössze pár héttel azután jelent meg, hogy kiderült, már a 3. őszi szezont és a 2. teljes évet vesztette el az RTL zsinórban főműsoridőben és egész napon egyaránt, ráadásul valamennyi kiemelt korcsoportban.
Kolosi azonban az interjú alapján nem látja olyan borúsan a dolgot, mint azt az ember ilyenkor várná. Az interjúban arról beszélt, hogy „maximálisan elégedett” a 2024-es nézettségi adatokkal és szerinte nagyon is sikeres évet zártak. Hangsúlyozta, hogy az év első felében még vezettek és ősszel is voltak olyan sikeres műsoraik, amelyek nagyobb nézettséget értek el, mint a TV2-n vele párhuzamosn futó programok. Azt is mondta a programmingért is felelős vezető, hogy 2024-ben ugyan „többet nézték a TV2-t”, de szerinte, „többen nézték az RTL-t”, valamint kijelentette, hogy nem tudja nagy intenzitással megélni a csatornák közötti, szerinte mindössze 0,1–0,2 pontos különbséget.
A teljes interjú Kolosival ide kattintva olvasható.
Arról egyelőre nincs hírünk, ki veszi át Pogonyi helyét az Indexnél, de lapunk megkeresi az Indamedia sajtóosztályát az ügyben és amint kiderül valami, beszámolunk róla. Arról egyébként Pogonyi nem írt, hogy miért távozik a laptól, de megpróbáljuk ezt is kideríteni.
Frissítés:
Pontosítottuk a rovat megnevezését.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.