Varga Zoltán, a 24.hu-t is működtető Central Médiacsoport tulajdonosa.

Négyre nőtt a gyanúsítottak száma a 24.hu tulajdonosát érintő nyomozásban egy kormányközeli lap szerint

Egy negyedik gyanúsítottat is kihallgatott a közelmúltban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) abban az eljárásban, amely a 24.hu portált is működtető Central Médiacsoport tulajdonosához, Varga Zoltánhoz köthető – állítja a kormányközeli Magyar Nemzet.

A nyomozás Varga Zoltán, a 24.hu hírportált is működtető, valamint a Nők Lapját is megjelentető Central Médiacsoport tulajdonosa és társai ellen még 2022-ben indult különösen nagy kárt okozó költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt.  A hatóság azt vélelmezi, hogy kár érhette az Európai Uniót azzal, hogy Varga úgymond a piaci ár alatt alatt adta el a lényegében uniós pénzből megalapított Nógrádi Vegyipari Zrt.-t egy, olyan üzletembernek, aki (mint arról elsőként a Media1 még 2020-ban beszámolt) egyébként Orbán Viktor miniszterelnök kötélbarátjához, Garancsi István nagyvállalkozóhoz köthető. Vargánál és hozzá köthető cégeknél tavaly házkutatásra is sor került.

Egy, a NAV-hoz eljutott dokumentum szerint a vegyipari cég egymilliárd forintos értéke jelentősen, több mint félmilliárddal meghaladta a vevő által fizetett árat, emiatt érhette kár az EU költségvetését. Varga Zoltán az eljárás elindítása óta következetesen tagadja az ellen felhozott vádakat és azt állítja, hogy nem követett el semmiféle törvénytelenséget és az adóhatóság alaptalanul gyanúsította meg. Varga szerint ezekkel a módszerekkel akarják kizsarolni tőle a médiumait.

Eddig három gyanúsítottról volt szó, de a Magyar Nemzet most már négyről tud.

Egy EU által finanszírozott jelentés egyébként korábban a sajtószabadság elleni támadásként értékelte a Varga elleni nyomozást.

Varga Zoltánt találkozóra hívta Rogán Antal és Orbán Viktor

Házkutatás volt a 24.hu tulajdonosának cégénél a Varga Zoltán és társai ellen folyó nyomozás ügyében, megszólalt az ügyről Varga ügyvédje is

A sajtószabadság elleni támadásként értékeli a 24.hu tulajdonosa elleni NAV-nyomozást az EU által finanszírozott jelentés

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Varga Zoltán

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások