Le Marietta kampányfotója az MKKP EP-kampányára

A HVG véletlenül az ELTE tanárával illusztrálta a Kutyapárt félig vietnami listavezetőjével készült interjút

Le Marietta Facebookon jelezte, hogy bár tudja, hogy „elég szarul” nézett ki, azért ezt keménynek tartja.

Kissé elnézték az e heti HVG-nél a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetőjével, Le Mariettával készült interjúnál a képválasztást a tartalomjegyzékben: a félig vietnámi származású politikus helyett ugyanis mással készült fotó került be a lapba. A cikkben már stimmel a kép. A hibára maga Le Marietta hívta fel a figyelmet:

„Oké, hogy elég szarul néztem ki aznap reggel, de azért az, hogy a HVG-nél nem tűnik fel, hogy összekeverik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt félig vietnámi EP-listavezetőjét egy teljesen másik ázsiai nővel, az elég kemény. Egyébként köszönöm az interjút”

– posztolta Facebookra a jelölt.

Update: A képen az ELTE Bölcsészettudományi Karának tanárnője, a műfordítóként is dolgozók Jin Kyoung Ae található. A lap tájékoztatása szerint a tartalomjegyzékbe került kép azért maradt ott, mert az eredeti tervek szerint vele készült interjú került volna a Portré rovatba, de végül Le Marietta szereplése miatt egy héttel arrébb került.

Hogy pontosan ki szerepel a fényképen, azt sajnos a Google képkeresője sem tudta megmondani egyelőre. A kiemelt képen az igazi Le Marietta látható kutyájával.

A kétfarkúak megfejteni vélik az MTVA ellenzéki meghívási matekját

Megszólalt a Kétfarkú Kutyapárt elnöke a Hegyvidéki Önkormányzat az Ezalényeg.hu ellen megnyert sajtópere kapcsán

Újabb óriási baklövés a TV2 Tényekben

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások