Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter különleges kinyilatkoztatásokat tett Guatemalavárosban csütörtökön, hiszen az NGO-k és a liberális mainstream szidalmazása mellett ugyanis izgalmas médiaelemzés is belefért a mondanivalóban.
A magyar külügyminiszter szerint „liberális mainstream” (erről nem fejtette ki, mire vagy kire vagy kikre gondol) a médiát is uralni akarja, Magyarország viszont „szerencsés helyzetben van”, mert a média fele „jobboldali, konzervatív, hazafias, kereszténydemokrata, a másik fele nemzetközi liberális”.
Ezek után elmagyarázta, a liberális mainstream azért tekinti diktatúrának, mert „szerintük csak akkor van médiaszabadság egy országban, ha a média 99 százaléka liberális”.
„Az olyan hazafias és konzervatív kormányoknak, mint a miénk, ezzel szemben fel kell lépnie”
– zárta gondolatait Szijjártó Péter.
A Telex is kiemelte, hogy a politikus minderről úgy beszélt, hogy közben Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője már be is lengette a szuverenitásvédelmi törvény névre hallgató tervet, ami bevallottan azokat a független orgánumokat és újságírókat támadja, akik még nem kormányközeliek.
Mindeközben a hozzá lojális sajtót állami hirdetésekkel tartja életben a kormány úgy, hogy közben a tőle független szerkesztőségeket egyre nehezebb helyzetbe hozza.
Körvonalazódik, hogyan akar a Fidesz „borsot törni” a kormánytól független médiumok orra alá
Médiatulajdonos lett a Szijjártó Pétert jachtoztató Szíjj László építőipari nagyvállalkozó
Együtt yachtozott Szijjártóval a Lady MRD-on a plakátrongálás szervezője
Fontos információt titkolt el az MTI Szijjártó Péter kapcsán
Még több hír érhető el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.