Október 3. és 4 között rendezik meg Siófokon az idei Internet Hungary konferenciát. Ebből az alkalomból a Media1 e heti podcast- és rádióműsorában telefonon kapcsoltuk Csermely Ákos főszervezőt, akivel elmondta, hogy mik lesznek az idei legfőbb témái az internetes konferenciának, szóba került a mesterséges intelligencia is, és az is, hogy mi lesz az idei rendezvény különlegessége. Csermely Ákos elárulta azt is, hogy a konferencia első napjának végén esti színházzal is találkozhatnak a résztvevők. Molnár Piroska és Jordán Tamás előadására Szolgálni a durcás embereket! címmel kerül sor október 3-án.
A Media1 műsorának elején Bakos Gáborral, a 23. ARC kiállítás szervezőjével is beszélgettünk. A két interjú az alábbi lejátszó segítségével hallgatható vissza.
Csermely Ákossal tavaly portréinterjút is készített a Media1. Az a beszélgetés itt hallgatható vissza.
A Media1 podcast- és rádióműsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:
- Spirit FM (Budapest FM 92,9 MHz)
- Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
- Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
- Érd FM (Érd FM 101,3 MHz)
- Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
- Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
- Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
- Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
- Radio-B (online rádió)
- Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
- Radio N Café (online)
- Pannónia Rádió (online)
- Menő Rádió (online)
- Mex Rádió (online)
A Trónok harca és a Pelikán-ügyirat szerzője is beperelte a ChatGPT tulajdonosát
Szinte minden a mesterséges intelligenciáról szólt Siófokon, a 24. SAP NOW konferencián
A The Guardian is megtiltotta, hogy a ChatGPT felhasználja a cikkeit
Érdemes feliratkozni a Media1 RSS csatornájára, hogy ne maradjon le a legújabb tartalmainkról, beleértve a híreinket is. Feliratkozat Spotify és iTunes, valamint Google Podcasts csatornáinkra is.
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.