Makszim Vitorgan, orosz színész

Mesterséges intelligenciára cseréltek egy háborúellenes orosz sorozatszereplőt

A színész korábban felszólalt az ukrajnai háború ellen, ezért egy orosz televíziós sorozat folytatásában az arcát már egy mesterséges intelligencia segítségével generált képpel helyettesítették.

Oroszországban az egyik online televízión futó Kontakt című sorozat második évadának nézői arra lettek figyelmesek, hogy az egyik színész, Makszim Vitorgan arcával valami nincs rendben – írja a Rigában működő orosz nyelvű független portál, a Meduza cikke nyomán a 444.

Először egy filmekkel foglalkozó Telegram-csatorna szerkesztője vette észre, hogy a sorozat legújabb szériájában Vitorgan már nem szerepel a stáblistán, a színésszel már leforgatott felvételek helyére pedig egy mesterséges intelligenciával generált deepfake-et tettek. Az arckifejezése emiatt szinte végig változatlan, a szájmozgása pedig nem mindig van szinkronban az elhangzó szöveggel.

A színész az Instagram-oldalán a történtekre reagálva azt írta, nem lepődött meg.

„Hallottam olyan pletykákat is, hogy a sorozat készítőinek az volt a feladata, hogy teljesen kivágjanak a sorozatból, de ez problémásnak bizonyult”

– tette hozzá Makszim Vitorgan.

A filmsorozatot bemutató Premier csatorna az állami felügyelet alatt álló orosz nagyvállalat, a Gazprom médiacégének a tulajdonában van, Vitorgan pedig még az orosz invázió kezdetén felszólalt az ukrajnai háború ellen, majd a közösségi médiában támogatta azokat a művészeket, akiket az orosz igazságügyi minisztérium külföldi ügynököknek nyilvánított.

A Meduza cikke emlékeztet rá, hogy nem ez az első eset Oroszországban, hogy kitakarják a háborúellenes művészeket. Áprilisban a Muz TV-ben a Csillagok gyára című műsor résztvevőiről szóló dokumentumfilmben elhomályosították a háború ellen felszólaló Jelena Temnyikova énekesnő arcát.

Mesterséges intelligenciára cserélik a hírolvasót

Óriási változásokat hoz a mesterséges intelligencia a reklám- és filmiparba – interjú Hidvégi Zoltánnal, az Umbrella alapítójával

Beperelné a ChatGPT tulajdonosát a The New York Times a cikkeinek felhasználása miatt – a magyar lapok is lépésekre készülnek, hogy ne használják fel a cikkeiket engedély nélkül

A deepfake videók veszélyeire hívja fel a figyelmet az NMHH

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: Makszim Vitorgan orosz színész. Fotó: Instagram / Mvitorgan

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások