Miklósa Erika operaénekes az RTL The Voice című tehetségkutatójának fotózásán

Megszakította az állami tévé a közös munkát Miklósa Erikával, amiért az operaénekes látható lesz az RTL új tehetségkutatójának zsűrijében

A hírt az MTVA és Miklósa Erika is megerősítette.

Elküldte Miklósa Erika operaénekesnőt (borítóképünkön) a köztévé az RTL új nagyszabású show-ja, az idén ősszel induló a The Voice című zenei tehetségkutató miatt – írja a Blikk.

A lap felidézte, hogy Miklósa Erika közel 10 évig volt az MTVA csatornáinak sztárja. A világhírű operaénekesnő több saját műsort is kapott az évek során az MTVA-ban: a Partitúrát és A magyar zene történetét, 2014 óta pedig a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató verseny zsűrielnöke volt, illetve számos show-műsorban szerepelt vendégként. Az operaénekes biztos pontja volt a közmédia különböző adásainak, sőt a csatorna reklámarcaként is szerepelt.

A Blikk szerint azért válik meg az MTVA Miklósa Erikától, mert az operaénekesnő elvállalta, hogy – ahogy arról a Media1 még májusban beszámolt – coachként vesz részt az idén ősszel az X-Faktort felváltó The Voice-ban.

Bejelentették az X-Faktort felváltó The Voice műsorvezetőjét és a coachokat

Az MTVA sajtóirodája ezt megerősítve azt közölte a bulvárnapilap érdeklődésére:

„Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekesnő, egyben a közmédia által alapított Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje a szerződése szerinti műsorvezetői feladatait maradéktalanul teljesítette a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap által készített produkciókban. Ezért a közmédia köszönetét fejezi ki a Művésznőnek eddigi munkáiért. Tekintettel arra, hogy Művésznő egy másik televíziós csatornánál vállalt műsorvezetői feladatot, ezért egyelőre közös produkciót nem tervezünk. Vendégként azonban természetesen a továbbiakban is örömmel látjuk műsorainkban.”

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója (b) és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója (j) a díjazottakkal 2021. december 8-án az MTVA Sára Sándor vetítő- és koncerttermében, ahol idén harmadik alkalommal adták át a közmédia legrangosabb díjait. Balról jobbra Németh Balázs, az M1 műsorvezetője - Egyesy Géza-díj, Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes - Dohnányi Ernő-díj, Gulyás István szerkesztő-műsorvezető - Herczeg Ferenc-díj, Hajdú B. István - Knézy Jenő-díj, Baraczka Eszter - Egyesy Géza-díj, Vitézy László Balázs Béla-díjas producer, forgatókönyvíró, filmrendező, érdemes és kiváló művész - Sára-Csoóri Életműdíj, Bényi Ildikó műsorvezető - Wacha Imre-díj és a Karinthy-gyűrűvel kitüntetett Laár András humorista, költő, zeneszerző, színész.
Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója (b) és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója (j) a díjazottakkal 2021. december 8-án az MTVA Sára Sándor vetítő- és koncerttermében, ahol harmadik alkalommal adták át a közmédia legrangosabb díjait. Balról jobbra Németh Balázs, az M1 akkori egyik műsorvezetője – Egyesy Géza-díj, Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes – Dohnányi Ernő-díj, Gulyás István szerkesztő-műsorvezető – Herczeg Ferenc-díj, Hajdú B. István – Knézy Jenő-díj, Baraczka Eszter – Egyesy Géza-díj, Vitézy László Balázs Béla-díjas producer, forgatókönyvíró, filmrendező, érdemes és kiváló művész – Sára-Csoóri Életműdíj, Bényi Ildikó műsorvezető – Wacha Imre-díj és a Karinthy-gyűrűvel kitüntetett Laár András humorista, költő, zeneszerző, színész. MTI/Cseke Csilla / Media1-archívum

Másoknak még megengedték, hogy RTL-es műsorban szerepeljen

Mindez azért is érdekes, mivel az MTVA esetében máskor előfordult, hogy fontos műsoraiban szereplő arcok más csatornán vállaltak szerepet: Nagy Feró 2021 év elején A Dal egyik zsűritagja volt, miközben az RTL A Keresztanyu című sorozatában szerepelt, de Fehérvári Gábor Alfréd A Dal műsorvezetőjeként a TV2 Sztárban sztár című műsorában indult és nyert, majd számos feladatot kapott a közmédiánál.

Miklósa Erika ezt nyilatkozta a napilapnak.

„Köszönöm a megkeresést. Az MTVA hivatott hivatalosan válaszolni a döntése kapcsán. Fantasztikus szerkesztők, kollégák vannak a köztelevízióban, biztosan dolgozunk még együtt a jövőben” – fogalmazott az énekesnő.

Haragszik az MTVA az RTL-re

A Blikk megemlítette, hogy az MTVA és az RTL között feszült viszony alakult ki, miután kiderült, hogy az MTVA helyett az RTL nyerte meg az UEFA Bajnokok Ligája (BL) meccsek A-típusú lineáris televíziós és B-típusú digitális közvetítési jogait 2024 őszétől 2027-ig. Az MTVA ingerült közleményben reagált a Media1 cikkére azzal kapcsolatban, hogy az RTL lett a befutó, mivel magasabb összeget vállalt a jogdíjra, mint az M4 Sportot működtető köztévé.

RTL: Történelmi jelentőségű megállapodást kötünk az UEFA-val!

Megkérdeztük az RTL-t, mi lesz a kocsmai szurkolásokkal, a net nélküliekkel és a határon túliakkal, miután a BL-meccsek többsége áttelepül az RTL+ streamingplatformra

Alkoholszondára vitték az MTVA egyik munkatársát, nem találtak alkoholt a vérében, mégis kirúgták

További hírek érhetők el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is.

Borító: Miklósa Erika operaénekes az RTL The Voice című tehetségkutatójának fotózásán

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások