You can also read this article in English, please click here. Ezt a cikkünket angol nyelven is elolvashatják.
„Az RTL Magyarország médiatámogatói együttműködést indított a magyar autósport új reménységével, Molnár Martinnal és menedzsmentjével (MOTAM – Motorsport Talent Management). Az együttműködés célja, hogy a brit Formula–4-es bajnokságban versenyző 16 éves pilóta karrierjét és személyiségét széles körben bemutassa a hazai közönségnek, valamint végigkísérje őt a Formula–1 felé vezető úton” – közölte a médiavállalat a hétvégén. A közleményben az RTL idézi is a MOTAM Kft. ügyvezető igazgatójának, Őry Tamásnak a nyilatkozatát, aki elmondta:
„Martin tehetsége és elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, de a mai világban egy sportkarrier sikerességéhez ugyanilyen fontos a tudatos médiamegjelenés és márkaépítés. Az RTL Magyarországgal való együttműködés példaértékű a magyar sportéletben, és új távlatokat nyit Martin karrierjében.”
Arról az RTL lapuknak is megküldött közleménye egyáltalán nem tett említést, hogy a MOTAM Kft.-t vezető és tulajdonló Őry Tamás Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sógora, és Őry felesége, Szijjártó Sarolta a magyar külügyminiszter testvére, aki ugyancsak jelentős tulajdonrésszel rendelkezik a Molnár Martint menedzselő MOTAM Kft.-ben egy TRP Hungary Kft. nevű cégen keresztül.
Mint az RTL sajtószoba által közreadott fotón látható, az RTL+ logója olyan vállalatok mellé kerül oda szponzornak mint a Fidesz-közeli Index vagy az ugyancsak Fidesz-közeli 4iG / ONE.

Szijjártó rokonai finn motorversenypályát vettek
Őry Tamás és Szijjártó Sarolta neve többször is szerepelt már a sajtóban. A Helsingin Sanomat nyomán a 24.hu tavaly írt arról, hogy Finnországban vettek motorversenypályát a TRP Hungary Kft.-n keresztül, ekkor került a miniszter testvérének és sógorának érdekeltségébe a finnországi KymiRing motorversenypálya.
Az Opten céginformációs rendszer szerint a TRP Hungary Kft.-nek Őry Tamás 45 százalékban, Szijjáró Sarolta 20 százalékban a tulajdonosa, és 35 százaléka van Molnár Balázsnak.
A kft-t szemlátomást nagyon kedveli a Fidesz-kormányzat: mint arról tavaly júliusban mi is beszámoltunk, Szijjártó Péter külügyminiszter testvérének, Szijjártó Saroltának és sógorának, Őry Tamásnak cége, a Truck Race Promotion Rendezvényszervező Kft. (a későbbi TRP Hungary Kft.) 181 millió forintot kapott az állami Szerencsejáték Zrt.-től.
A TRP Hungary Kft. – az Opten céginformációs rendszer adatbázisa, illetve a cég leadott pénzügyi beszámolója szerint– több mint 1 milliárd forint nettó árbevételre tett szert és 17,5 millió forint profittal zárta az évet.
Még fél év sem telt el az exkluzív Szijjártó-interjú óta, máris leszerződött az RTL Szijjártó rokonaival
Az RTL idén januárban exkluzív interjúlehetőséget kapott Szijjártó Pétertől. Ebben a külgazdasági és külügyminiszter elsősorban arról beszélt, hogy reméli, Rogán Antalt hamarosan leveszik az amerikaiak a szankciós listáról. Rogán szankciós listára kerülése egyébként az RTL számára is rendkívül kínos volt, hiszen Rogán alá tartozik az állami reklámok elosztásáért felelős Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH), melynek pénzeiből az RTL is jelentős mértékben részesedik több éve, ami jelentősen javítja a vállalat gazdasági mutatóit.
Az RTL közéleti műsora, a Házon kívül által készített 10 perces beszélgetésben Szijjártónak lehetősége volt arra is, hogy beszéljen az Orbán-kormány és a Trump-kormány „békepártiságáról”, a beszélgetés vége felé pedig a miniszter zenei ízlésébe is bepillantást nyerhettek a nézők.
Egyre több és több NER-es szál az RTL Magyarország körül
Az utóbbi időben egyre több olyan szál bukkan fel az RTL Magyarországgal kapcsolatban, ami arra utal, hogy a cég egyre közelebb sodródik a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez (NER), illetve a Fideszhez. Tavaly például stratégiai megállapodást írtak alá a Fidesz-közeli távközlési óriással, a 4iG / ONE céggel, ami jelentős függőségi viszonyt hozott létre a cégcsoporttal. Jászai Gellérték egy bevételmegosztásos ügylettel új ügyfeleket szállítanak az RTL+ nevű fizetős streamingplatformra, hogy így növeljék a streamingplatform ügyfélszámát.
Egyébként a 4iG / ONE reklámarca az a Majoros Péter (Majka) lett, akit a TV2-től csábított át az RTL.
Nem sokkal a 4iG-deal bejelentése után a NER-közelbe került Indamedia / Index & Port.hu is az RTL egyik fontos partnere lett, még közös műsoruk is lett.
Több RTL-es műsorvezető ugyancsak a NER-től, a HírTV-től érkezett mostanában, egyikük, Heer Orsolya az RTL Híradó egyik arca lett. A legizgalmasabb fejlemény pedig az volt, amikor olyan dokumentumok és hangfelvételek is lapunk birtokába kerültek, amelyek arra utalnak, hogy az RTL Magyarország mostani vezérigazgatóját egy, az Orbán-kormánnyal kötött politikai paktum keretében nevezhették ki: a birtokunkba került különféle bizonyítékok szerint az történhetett, hogy a leginkább az RTL-t sújtó reklámadó drasztikus mérsékléséért cserébe az RTL 2015-ben felajánlhatta Lázár Jánosnak, hogy leszedi pozíciójából a kormánnyal addig kemény harcokat folytató előző vezérigazgatót, majd egy olyan vezetőt neveztek ki a helyére Vidus Gabriella személyében, akit Lázár János már elfogadhatóbbnak tartott a posztra. Az ügy miatt jelenleg is bírósági eljárás zajlik Luxemburgban az RTL Csoport ellen, ugyanis az elbocsátott vezérigazgató szerint politikai okokból váltak meg tőle, amit a luxemburgi törvények tiltanak. Az RTL persze tagadja a vádakat.
Kiderült az is, hogy Vidus Gabriella és Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám szokatlanul laza hangvételű e-mailezéseket folytattak egymással.
Rogán kabinetfőnöke e-mailben instruálta az RTL vezetését (RTL Leaks, 4. rész)
Az RTL egyébként manapság is viszonylag jelentős állami reklámbevételre tesz szert. Bár a Media1 érdeklődésére megtagadták hónapokkal ezelőtt a hivatalos válaszadást (emiatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalnál panaszt tettünk, hiszen közpénzekről van szó, így az információ közérdekű adatnak minősül), információink szerint 2024-ben több mint 2 milliárd forint+áfa reklámbevételük származott az államtól, ami enyhe növekedést jelent a 2023-ban kimutatott 1,9 milliárd forinthoz képest. Az összeg egy olyan vállalatnál, amely évek óta veszteséges – a 2024-es évet például 3,3 milliárd forint veszteséggel zárták – igen fontos bevételi lábnak nevezhető: az RTL Magyarország vesztesége állami apanázs nélkül vélhetően meghaladta volna tavaly az 5 milliárd forintot is.
Így jelentette be az RTL a Szijjártó Péter sógorával kötött szerződést:
Most pedig lássuk a közleményt, amivel az RTL bejelentette a MOTAM Kft.-vel kötött szerződést, és amiben persze egyetlen szót sem említettek Szijjártóról, sőt még a MOTAM Kft. nevét is zárójelbe tették.
Az RTL Magyarország médiatámogatói együttműködést indított a magyar autósport új reménységével, Molnár Martinnal és menedzsmentjével (MOTAM – Motorsport Talent Management). Az együttműködés célja, hogy a brit Formula–4-es bajnokságban versenyző 16 éves pilóta karrierjét és személyiségét széles körben bemutassa a hazai közönségnek, valamint végigkísérje őt a Formula–1 felé vezető úton.
Molnár Martin a 2024-es szezonban berobbant a nemzetközi autósport világába: első F4-es évében ötször állt dobogóra, hétszer nyert az újoncok értékelésében, és nyolcadikként zárta a teljes mezőnyt tekintve. 2025-ben ismét a brit Formula–4-ben szerepel, a rangos Virtuosi Racing csapat versenyzőjeként. Az idei szezonban már történelmet írt: Thruxtonban megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét, amely egyben az első magyar diadal is volt a FIA által felügyelt Formula–4-es bajnokságban.
A stratégiai partnerség keretében az RTL – mint médiatámogató – magazinműsort indított „Molnár Martin útja a Forma–1-be – A 2025-ös szezon a brit F4-ben” címmel az RTL+ Premium előfizetői számára. A sorozat célja, hogy a nézők közelről követhessék Martin életét: a versenyhétvégéket, az edzéseket, az iskolai és magánélet kihívásait, valamint azokat a kulisszatitkokat, amelyek egy profi autóversenyző útját kísérik.
Szabó Balázs, tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettes, RTL Magyarország:
»Az RTL-nél fontosnak tartjuk, hogy ne csak szórakoztassuk, hanem inspiráljuk is nézőinket. Molnár Martin története a tehetségről, a kitartásról és a céltudatosságról szól – ez pedig tökéletesen illeszkedik az RTL értékrendjéhez. Örömmel állunk Martin mellé és büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk karrierje következő mérföldköveihez.«
Molnár Martin, Formula–4-es versenyző:
»Hihetetlen érzés, hogy Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata is támogatja az álmomat. A Forma–1 elérése kemény munka, és óriási motivációt ad, hogy a hazai közönség is velem lehet ezen az úton. Köszönöm az RTL Magyarországnak, hogy segít megmutatni, mit jelent igazán küzdeni a célokért.«
Őry Tamás, ügyvezető, MOTAM – Motorsport Talent Management:
»Martin tehetsége és elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, de a mai világban egy sportkarrier sikerességéhez ugyanilyen fontos a tudatos médiamegjelenés és márkaépítés. Az RTL Magyarországgal való együttműködés példaértékű a magyar sportéletben, és új távlatokat nyit Martin karrierjében.«
A médiatámogatás része az RTL stratégiájának, amelyben kiemelt figyelmet kapnak az ifjú tehetségek és az inspiráló magyar sikertörténetek.
Megkérdeztük az RTL Magyarország anyavállalatát, az RTL Csoportot, valamint annak tulajdonosát, a Bertelsmannt az alábbiakról:
-
Volt-e tudomásuk arról, hogy az RTL Magyarországgal szerződő cég részben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rokonainak a tulajdonában van?
-
Összeegyeztethetőnek tartják-e ezt az együttműködést az RTL Csoport és a Bertelsmann vállalati, illetve szerkesztőségi függetlenségre vonatkozó normáival?
-
Tettek-e bármilyen lépést vállalatcsoporti szinten annak érdekében, hogy feltárják vagy kezeljék az esetleges reputációs vagy etikai kockázatokat, amelyek a partnerséggel kapcsolatban felmerülhetnek?
A válasz végül kedden érkezett meg, ebben azt írják, szerintük nincs semmi kivetnivaló az együttműködésben. Az alábbi cikkben olvashatják bővebben a választ:
Az RTL nem lát abban kivetnivalót, hogy leszerződött Szijjártó rokonaival
Egy újabb cikkünkben arról is olvashatnak, hogy Vidus Gabriella, az RTL Magyarország mostani vezérigazgatójának kinevezése után egy Fidesz-közeli céghez, a NEGOS Zrt.-hez majd a NEGOS Tanácsadó Kft.-hez kerültek bizonyos szenzitív RTL-es adatok – méghozzá a médiavállalat engedélyével és közreműködésével.
Az RTL belső információi egy Fidesz-közeli cégnél landoltak – szenzitív adatokhoz is hozzáfértek
You can also read this article in English, please click here. Ezt a cikkünket angol nyelven is elolvashatják.
Az RTL gyerektábort szervez – miközben kényes ügyek és mély hallgatás árnyékolják be a céget
Nem cáfolja a Miniszterelnöki Kabinetiroda az RTL-vezér és Rogán kabinetfőnöke közti találkozókat
Az egykori viszkis rabló is kesztyűt húz – Íme a Sztárbox idei párosai és műsorvezetői
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Trónfosztás a médiában: letaszították a magyar RTL vezérét a befolyáslista 1. helyéről