Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója

Nem élőben és Schiffer András nélkül folytatódik az ÖT az ATV-n

Döntött az ATV műsortanácsa az ÖT című közéleti vitaműsor sorsáról: e szerint a műsor folytatódik, de csak felvételről, utómunkálatok után, és Schiffer András nélkül. Németh S. Szilárd, a csatorna vezérigazgatója egy lapinterjúban beszélt erről. Azt is mondta, nem igaz, hogy az ATV háttéralkut kötött Magyar Péterrel, a Tisza Párt vezetőjével. A tévétársaság vezetője bejelentette azt is, hogy Vujity Tvrtko milyen műsornak lesz a műsorvezetője.

Mint arról augusztus 14-én beszámoltunk, az ATV az eredetileg meghirdetett augusztus 26-i időpontban végül nem hozta vissza képernyőjére az ÖT című vitaműsorának legújabb évadát. Ezt később Schiffer András, a műsor egyik állandó szereplője Facebookon egyenesen úgy értékelte, hogy a műsor megszűnik – noha mi ilyet egyáltalán nem állítottunk, csak azt, hogy leghamarabb szeptember végén kerülhet képernyőre. Most a legújabb fejlemény, hogy Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója az Indexnek adott egy interjút, és ebben bejelentette, hogy a műsor folytatódik. Ugyanakkor több változás is lesz: az egyik, hogy nem élőben sugározzák majd a műsort, hanem csak utómunkával, tehát vágott formában – ezt a vezető azzal indokolta, hogy korábban is volt már ilyen korszaka a műsornak és akkor volt nézettebb a műsor, amikor nem élőben adták, mert az utómunka jót tett akkor.

Az ATV vezérigazgatója elmondta a lapnak azt is, hogy a megszokott vitapartnerek közül a már említett Schiffer András nem vesz majd részt a műsorban, mindenki más viszont marad, Hont András, Ceglédi Zoltán, Konok Péter és Vogyerák Anikó is visszatér a műsorba. A volt LMP-vezér műsorbeli utódját, tehát az ötödik vitapartnert hamarosan bejelentik majd.

A Magyar Péter konfliktus utáni nagy ATV-s visszatérésről

Németh S. Szilárd egyúttal azt mondta, nem igazak azok az állítások, hogy Magyar Péter azért tért vissza a korábbi nagy konfliktus, az Egyenes beszédből történt kivonulása után az ATV-hez, mert valamiféle háttéralkut kötöttek volna a Tisza Párt vezetőjével. A vezérigazgató szerint a Tisza Párt vezetője úgy érzékelhette, hogy szüksége van az ATV-re, hiszen nem támaszkodhat csupán a közösségi médiára. Németh S. Szilárd hozzátette, az afféle konfliktusok, mint amikor Magyar Péter kivonult az Egyenes beszédből, az amerikai politikai életben nem számítanak rendhagyónak, hiszen például Donald Trumpnak is voltak hasonló vitái a CNN-nel. Az ATV vezérigazgatója hozzátette, az ATV-nek nem Magyar Péterrel volt először hasonló konfliktusa, de ezeket akkor többnyire diplomatikusan, tehát nem a nyilvánosság előtt kezelték. A vezérigazgató hangsúlyozta, az ATV-nek is szüksége van a politikusok részvételére a műsoraikban, ezért természetes volt, hogy Magyart továbbra is keresték az eset után is.

Németh S. Szilárd egyúttal kiállt Rónai Egon, az ATV műsorvezetője mellett, akit az ország egyik legjobb műsorvezetőjének nevezett, és ez azóta sem változott. A vezérigazgató azt mondta, a műsorvezető a csatorna becsületét védte meg, amikor szembesítette Magyar Pétert azzal, hogy nem igaz, hogy nem hívták az ATV-be.

Választások

Az ATV-vezér azt is mondta, hogy Vujity Tvrtko (a Heti Napló az Egyesült Államokban élő tudósítja) műsorvezetőként is látható lesz az ATV-n hamarosan: Tvrtko az amerikai elnökválasztáshoz kapcsolódóan önálló műsort vezet majd: Köböl Anitával egy élő, egész éjszakás műsort készít majd november 5-én az ott zajló választásról.

 

**

Az ÖT-tel kapcsolatban az Indexen megjelent interjúra Schiffer András is reagált. Többek között arról írt, hogy szerinte Németh S. Szilárd ATV-vezérigazgató hamisan kelti azt a látszatot, hogy őt elküldték, valójában ő maga döntött úgy, hogy nem vállal több szereplést a vitaműsorban. Schiffer ATV-s belső kommunikációból is idézett, amiről itt olvashatnak bővebben.

Schiffer András: Nem az ATV cserél le, én nem vállaltam többé a szereplést az ÖT-ben

 

Mi történt? Nem indul el az ATV ÖT című vitaműsora a meghirdetett időpontban

Hont András szerint korán örültek, akik az ÖT megszűnését várják

Schiffer András szerint megszűnik az ÖT az ATV-n – valójában még semmi sem dőlt el ezzel kapcsolatban

Tarjányi Péter: „Schiffer András nem mond igazat az ATV-ről és ez engem felháborít”

Tarjányi Péter: „Schiffer András nem mond igazat az ATV-ről és ez engem felháborít”

Elkaszálta Magyar Péter ATV-s valláslistáját az adatvédelmi hatóság

Kiderült Somos András visszatérésének időpontja

Eldőlt, ki lesz az Egyenes beszéd főszerkesztője

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások