A frisshirek.hu AI alapú cikkének egy részlete Lakatos Ticián temetéséről és a Ferrari modellváltásáról

Súlyos hiba Gattyán György hírportálján, összekeverte az új „főszerkesztő” Lakatos Ticián temetését a Ferrari modellváltásával

Nagyot hibázott, véletlenül összegyúrta a Lakatos Ticián temetéséről szóló hírt a Ferrari modellváltásáról szóló információkkal Gattyán György hírportáljának új „főszerkesztője”, a mesterséges intelligencia. Lassan egy napja már ennek, egyelőre mégsem törölték a „Lakatos Ticián búcsúztatása és a Ferrari modellváltása” című, meglehetősen morbid anyagot a Frisshirek.hu felületéről.

Pár órával azután, hogy megírta a Media1 tegnap (szerdán), hogy a Frisshirek.hu szerkesztőség tagjainak elbocsátása után távozott a napokban Tarr Péter, a lap főszerkesztője is, akinek a helyére a lapot tulajdonló Docler Holding kommunikációs vezetőjének nyilatkozata szerint nem vesznek fel senkit, hanem utódjául a mesterséges intelligenciát (MI /AI) használják Gattyán Györgyék (vagyis robotfőszerkesztőre bízták a lap működtetését), rendkívül szokatlan tartalomra bukkanhattak azok, akik a Frisshirek.hu-ra kattintottak. A látogatók között volt az „Újságcikkek fenyegető aurával” című Facebook-oldal szerkesztője is, aki ezekkel a szavakkal számolt be a látottakról:

„Úgy néz ki, Gattyán hírportálja bevetette az AI-t: az lett a fantasztikus eredmény, hogy egy temetésről szóló cikkük teljesen random pontokon témát vált, és elkezd Ferrarikról értekezni.”

Lakatos Ticián búcsúztatása és a Ferrari modellváltása
Lakatos Ticián búcsúztatása és a Ferrari modellváltása

És tényleg. A hír elindul Lakatos Ticián (a Love Island című RTL-es reality egykori, nemrég 24 éves szívinfarktusban elhunyt győztesének) temetésével, majd váratlanul a Ferrari modellváltásáról olvashat a lap közönsége, miközben a két témának semmi köze egymáshoz.

Így szólt a szöveg, amit a Frisshirek.hu publikált és még élesítése után közel 24 órával később is még az oldalon elérhető volt*:

„2024.08.07 – 21:30
Lakatos Ticián búcsúztatása és a Ferrari modellváltása

Fehér ruhában, zokogva kísérték utolsó útjára szerettei Lakatos Ticiánt, a Love Island egykori győztesét, aki 24 éves korában szívinfarktusban hunyt el. A Ferrari bejelentette, hogy az SF90 Stradale és a 812 GTS modelljei életciklusuk végéhez értek, és hamarosan új modellek váltják őket.

A Rákospalotai temetőben szerda kora délután vettek végső búcsút Lakatos Ticiántól, aki a vele született szívbetegség következtében távozott az élők sorából. A gyászszertartásra körülbelül 300-400 fő gyűlt össze, és a hagyományoknak megfelelően fehér ruhában érkeztek a résztvevők.

Az atya beszédében azzal vigasztalta a gyászolókat, hogy Ticián örök életet nyert, mivel befogadta Jézust. A gyászmenetben többen zokogtak, és a család nevében énekelt siratóénekek kísérték az elhunytat. Ticián öccse, Renátó is megemlékezett róla, mint bajnokról, sztárról és királyról, és örök fényességet kívánt neki.

A tragédia előzményeiről is beszámoltak: Ticián barátnője találta rá összeesve, és bár a mentők másfél órán át próbálták újraéleszteni, már nem lehetett segíteni rajta. A férfi korábban már átesett egy infarktuson, de az utóbbi időben egészségesnek tűnt. A temetésen az atya pár perc csendet kért a gyászolóktól, hogy imádkozhassanak az elhunyt lelkéért, és emlékeztette őket Ticián kérésére, hogy fogadják el Jézus Krisztust. A szertartás után a gyászolók sokáig állták körül a frissen hantolt sírt.

Bár a fiatal, edzőként dolgozó férfi halálhíre után sok rosszindulatú pletyka terjengett, hamar kiderült, hogy Ticián nem használt tiltott szereket, egészséges életmódot folytatott, azonban a vele született betegsége így is legyőzte.

A Ferrari híreiről is érkeztek információk: az SF90 Stradale és a 812 GTS modellek életciklusa lezárult, és az utódok már bemutatásra kerültek. A Roma modell esetében is csökken a kiszállítások száma 2024 második negyedévében, mivel annak életciklusa is a végéhez közeledik. A Ferrari 2023 első felében 7044 autót szállított le, ami egyszázalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, és a rendelésállományuk 2026-ig megtelt.

Az AI megjelölte a felhasznált forrásokat is:

„Forrás cikkek
Blikk
2024.08.07 – 16:25
Eltemették a 24 évesen elhunyt Lakatos Ticiánt – Blikk
HVG
2024.08.07 – 19:21
Autó: Búcsúzik két modelljétől a Ferrari, és hamarosan egy harmadiktól is | hvg.hu
Index
2024.08.07 – 20:14
Index – FOMO – Fehér ruhában, zokogva kísérték utolsó útjára szerettei Lakatos Ticiánt“

 

Tehát valószínűleg az történhetett, hogy több, egymástól független forrásból származó hírt összefüggőnek vélt az oldal által alkalmazott AI, és összegyúrta azokat egybe, majd nem volt, akinek ez feltűnjön, közbeavatkozzon, megállítsa, hogy ez kikerüljön, illetve legalább utólag visszavonja, törölje.

Arról, hogy mi történik a Frisshíreknél, itt olvashatnak. A mesterséges intelligencia terjedéséről és a médiára gyakorolt hatásairól is sok anyag érhető el portálunkon, ITT találja ezeket.

Az ügy rávilágít, hogy az AI, legyen az bármennyire is sokszor nagyon hasznos, még nem mindig megbízható (vagy legalábbis a Frisshíreknél nem jól állították be egyelőre). Jó kérdés, hogy ilyen körülmények között hogyan használhatják mégis élesben úgy, hogy ezek szerint nincs manuális ellenőrzés a tartalom élesbe kerülése, nyilvános publikálása előtt.

Frissítés 2024.08.09 09:08

A Frisshirek.hu-nál azóta elérhetetlenné vált az említett cikk. Úgy tűnik, ha a saját felületüket annyira nem is túl alaposan, bennünket legalább olvasnak.

**

Egy újabb cikkünkben arról is olvashatnak, hogy Hemzseg Gattyán hírportálja a tegnapihoz hasonló súlyos hibáktól, amióta AI gyártja a tartalmakat újságírók helyett – erről szóló összeállításunkat ITT találják.

Hemzseg Gattyán hírportálja a tegnapihoz hasonló súlyos hibáktól, amióta AI gyártja a tartalmakat újságírók helyett

„A hír igaz!” – Gattyánék lecserélték mesterséges intelligenciára Tarr Pétert, a Frisshírek főszerkesztőjét

Kirúgta a Frisshirek.hu szerkesztőségét és távozik Huszár Viktor pártelnök a Gattyán György alapította Megoldás Mozgalom éléről

Havas Henrik lett a Gattyán György-féle online médiacég elnöke

Elfogadta az Európai Parlament a mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet

Újságírói szervezetek levélben követelik von der Leyentől a média szabadságának és védelmének megerősítését

Feltörte a Disney belső levelezését egy orosz hackercsoport, amiért a médiacég AI-t használ kreatív emberek helyett

Imádja a mesterséges intelligencia az orosz propagandát

Vezető lemezkiadók beperelték a mesterséges intelligencia működtetőit

Cenzúra, álhírek, mesterséges intelligencia – a DW Global Media Forumon jártunk Bonnban

Kizárták a közönségdíjas fotót az MI-versenyről: kiderült, hogy ember készítette

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Lakatos Ticián búcsúztatása és a Ferrari modellváltása a Frisshirek.hu portálon 2024.08.08-án

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások