444.hu

Veszteséges lett a 444 kiadója, pedig a korábbi évet még jelentős profittal zárták

A 444.hu hírportált és a Qubit portált működtető Magyar Jeti Zrt. a 2022-ben kimutatott 156 millió forintos nyereség után 2023-at már 50 milliós mínuszban, veszteséggel zárta.

A 2022-ben kimutatott 1,054 milliárd forintos nettó árbevétel után 802 millió forintra csökkent a Magyar Jeti Zrt. nettó értékesítési árbevétele. A hirdetési bevételek csökkenése mellett a cégnek az egyéb bevételek (például támogatások) csökkenésével is szembesülnie kell, az ugyanis a közel 214 milliós értékről 196 millió forintra esett vissza, miközben a személyi jellegű kiadásai 596 millióról 718 millió forintra nőttek – vette észre a Media1 a vállalat pénzügyi beszámolójából.

A médiavállalat adózás előtti eredménye 185,3 millióról 19,3 milliós mínuszra csökkent, vagyis hirtelen veszteségbe fordult a működés. Az adózott eredmény 2022-ben még 155,8 millió forint volt, de 2023 végére 50 millió forintos mínuszt hoztak össze.

A 444 és a Qubit kiadójának létszáma a vállalat kiegészítő melléklete szerint 55-ről 62 főre növekedett.

A Media1 folyamatosan közzéteszi a főbb hazai médiavállalatok pénzügyi beszámolóit, ezekről itt olvashat.

5 milliárdra növelte árbevételét a HVG Kiadó

Osztalékot fizet a Ringier Hungary, a Blikk és a Profession; a Sportal viszont egyelőre veszteséges és a nyomda bezárása is mínuszt termelt

1,5 milliárd forint bevétele volt a Telex magyarországi cégeinek, közel 200 millió a külföldi támogatás

Óriási veszteséggel zárt a HírTV

Central Médiacsoport: 2,3 milliárd forint osztalék a tulajdonosnak

1,8 milliárd forintra nőtt az Index árbevétele

Nyereségessé vált az ATV a megelőző évi mínusz után

Mészáros Lőrinc Atmedia nevű cége több milliárddal növelte az árbevételét egy év alatt

Annyi pénzt pumpáltak a Megafonba, hogy hirtelen masszívan nyereséges lett a fideszes propagandát terjesztő cég

Nőtt a fideszes médiagólem árbevétele, de így is jelentősen csökkent a Mediaworks profitja

A TV2 Csoport több mint 10 százalékkal növelte árbevételét egy év alatt

Kiterítette számait az RTL Magyarország

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: A 444 oldala. Fotó: Media1.hu

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások