bíróság, igazságszolgáltatás, bíró

Jogerősen a Szemlélek alapítóját vádló Felebarátok Egyesület ellen döntött a Gégény István elleni eljárásban a bíróság

Jogerős döntés született egy évek óta húzódó, a Szemlélek és a Felebarátok Egyesület közötti jogvitában a Fővárosi Ítélőtáblán. Az SZTNH majd a bíróság jogerős döntése is Gégény Istvánnak, a keresztény portál alapítójának adott igazat, ám az egyesület lapunknak küldött közleményében továbbra is azt állítja, hogy őt illetnék meg a jogok és perrel fenyegetik Gégényt.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

Jogerős döntést hozott a Fővárosi Ítélőtábla 2023. december 12-én a Szemlélek nevű keresztény portál alapítója, Gégény István és a Felebarátok Egyesület közötti jogvita ügyében – derül ki a Szemlélek oldaláról.

Mint írják, mostanáig nem akarták publikálni a működésüket megnehezítő ügyet publikálni, de mivel egyes fórumokon találkozni lehetett találni az ügyben a Szemlélekkel kapcsolatban vádakkal, szükségesnek látják, hogy megosszanak az üggyel kapcsolatban néhány információt.

A jogvita lényege az volt, hogy a 2014-ben Gégény István által alapított Szemlélek fenntartásához rövid ideig a 2018-ban, részben szintén Gégény István által alapított Felebarátok Egyesület is hozzájárult. A kezdeményezők azért hozták létre ezt a szervezetet, hogy – az egyesület honlapját idézve – „a katolikus egyház tanítását hatékonyan és hitelesen közvetítse a magyar társadalom közössége felé, erősítve ezáltal a katolikus identitást, valamint fontos közvetítő szerepet betöltve az egyházhoz tartozók és az egyházhoz nem tartozók között”.

Hamarosan azonban olyan helyzet alakult ki az egyesületen belül, amellyel a Szemlélek alapítója nem értett egyet, ezért 2021 januárjában távozott a szervezetből. Néhány héten belül egy kivétellel az összes elnökségi tag távozott az egyesületből, a Szemlélek munkatársai is megszakították a kapcsolatot a szervezettel.

A Felebarátok Egyesület szerint őket illetné a Szemlélek név – a bíróság jogerős döntése szerint ez nem így van

A Szemlélek közössége az egyesülettel való kapcsolat megszakítása után rövid időn belül eredeti küldetéséhez hűen folytatta tevékenységét, a Szemlélek megjelölés használatával, mivel ennek médiajogi szakértő szerint sem volt akadálya. A Felebarátok Egyesület azonban 2021 decemberében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) kérelmezte: ismerjék el, hogy a Szemlélek megjelölés az ő tulajdonukat képezi. Ezt követően egy kétéves jogi huzavona kezdődött, ami most ért véget.

Az SZTNH néhány hónapon belül megállapította a Szemlélek elmondása szerint, hogy Gégény István, a magazin alapítója és munkatársai jogosan használhatják a Szemlélek nevet, de az egyesület ezt a határozatot megtámadta és bírósági eljárás lett az ügyből. Ezt követően azonban a Fővárosi Törvényszék is a Szemlélek alapítójának, Gégény Istvánnak adott igazat, de az egyesület ezt a döntést is megtámadta, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára, ahol immár jogerősen is megerősítették az előző döntéseket.

A Szemlélek azt írja:

„perbe fogásunk két éve során mindkét oldalon rengeteg olyan energia veszett kárba, amit nagy öröm lett volna inkább lelkek építésére, közösségek erősítésére, az evangélium hirdetésére fordítani. Próbáltunk párbeszédet kezdeményezni a szervezet azon tagjaival, akik részéről esélyét láttuk a tisztességes kommunikációnak, de falakba ütköztünk. Nem tudjuk, mi motiválja a Szemlélek támadóit, hiszen miközben hatalmas energiákat mozgósítanak abból a célból, hogy nekünk ártsanak – állításuk szerint máris újabb per(ek)re készülnek ellenünk –, nem látjuk, milyen pozitív ügyet szolgálnak. Mindettől függetlenül mi továbbra is a saját utunkon kívánunk haladni. Az elmúlt évek megerősítették bennünk, hogy értéket hordoz, amit teszünk, fontos üzenet van ránk bízva, amelyért felelősek vagyunk. A jövőben szeretnénk végre kizárólag cikkek írására, podcastadások, videók készítésére, jól működő közösségek, hiteles, értékhordozó személyek bemutatására fókuszálni.”

A Szemlélek közölte: kitartanak az erkölcsi alapok mellett és a jogerős ítélet is igazolja, hogy helyes úton járnak.

Frissítés

Úgynevezett nemperes eljárásban döntött a bíróság a Felebarátok Egyesület szempontjából kedvezőtlenül a Szemlélekről

Hírünk megjelenése után megkereste lapunkat a Felebarátok Egyesület, mely közleményében azt hangsúlyozza, hogy úgynevezett nemperes eljárás zajlott a felek között a pervesztességükkel. Bár sajtói, köznyelvi fordulatként a pervesztés kiterjed arra is, ha bírósághoz fordul egy szervezet, és a bíróság ellenük dönt, függetlenül attól, hogy jogtechnikailag a polgári perrendtartásban külön nevesített nemperes eljárásban állapítja meg előbb a Fővárosi Törvényszék, majd a Fővárosi Ítélőtábla, hogy követelésük alaptalan, de hírünket frissítettük oly módon, hogy immáron nem pervesztésként említjük a Felebarátok Egyesület szempontjából kedvezőtlen bírósági határozatot, hanem azt írjuk, hogy az egyesület ellen döntött a bíróság.

Az egyesület egyébként közleményében most perrel fenyegeti Gégényéket és ehhez támogatókat toboroz. Az egyesület ugyanis továbbra is úgy érzi (azt állítja közleményében), hogy valójában őket illetné a Szemlélek, nem pedig Gégényt.

 

 

Helyreigazítást közölt az MTI az Átlátszó finanszírozásáról

Hazudott a Mandiner és a Transzparens Újságírásért Alapítvány, hogy lejárassa a kormánytól független újságírást

Beperelte egy KDNP-s politikus a szegedi újságot, de már a boríték címzésekor elhasalt

Rogán Antal minisztériuma összevissza beszélve bújt ki a Direkt36 által indított közérdekű adatos perből

Beismerte az Origo, hazugságokat írt 2018-ban Czeglédy Csabáról és a Jobbikról

Karácsonykor tette közzé a Magyar Nemzet, hazudott Bánó Andrásról és az Egyenlegről

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások