Csák János miniszter a munkáltatói jogkör gyakorlójaként a mai napon átadta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója munkaviszonyának megszüntető okiratát – áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium hétfői, azaz mai közleményében. A tárca vezetője indokolásában kifejtette, hogy a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette. A Kulturális és Innovációs Minisztérium elismeri L. Simon László korábbi érdemeit a kulturális területen végzett tevékenysége során – zárul a közlemény.
Mint arról a Media1 is beszámolt, korábban Csák János törvényességi felügyeleti eljárást indított a Nemzeti Múzeumban, mivel Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője a melegellenes pedofiltörvényre hivatkozva tiltakozott a Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás (World Press Photo) egyik képsorozata miatt, amely idős fülöp-szigeteki melegeket ábrázolt. Az eljárás nyomán a miniszter az úgynevezett gyermekvédelmi törvény alapján arra utasította a kiállításnak helyet adó Nemzeti Múzeum főigazgatóját, hogy ne adjanak el belépőjegyet a 18 éven aluliaknak.
A Media1 megírta azt is, hogy ezek után a minisztériumi tiltás ellenére a múlt héten továbbra is beengedték a Nemzetközi Sajtófotó Kiállításra a 18 éven aluli látogatókat. Az L. Simon László által vezetett intézmény ugyanis közölte, hogy nem áll jogukban elkérni a látogatók személyi igazolványát a koruk tisztázása érdekében.
Dúró Dóra előre megjósolta a mai fejleményt
L. Simon ezzel párhuzamosan egy gúnyos hangvételű Facebook-bejegyzésben megköszönte Dúró Dórának, hogy a botrány kirobbantásával növelte a kiállítás körüli hírverést. Erre a mihazánkos képviselőnő szintén a Facebookon úgy reagált, hogy szerinte a minisztériumi felszólítás elszabotálását Orbán Viktor kormányfő sem fogja eltűrni.

A Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás november 5-én zárult a Nemzeti Múzeumban, az intézményt 2021 óta vezető L. Simon László volt kulturális államtitkár és korábbi fideszes parlamenti képviselő november 6-án kapta meg a felmondását.
Frissítés 2023. november 6. 13:00
A leváltott főigazgató tudomásul veszi, de elfogadni nem tudja a döntést
A kirúgott főigazgató sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, a döntést tudomásul veszi, de elfogadni nem tudja. Szerinte ugyanis a World Press Photo kiállítás képeinek bemutatásával a Nemzeti Múzeum szándékosan semmilyen jogszabályt nem sértett meg, és hozzátette, a minisztériumi közleményben foglaltakkal ellentétben a fenntartó utasítását késlekedés nélkül és maradéktalanul betartották.
„Négy gyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni”
– írja sajtónyilatkozatában L. Simon László.
Korábban a legnagyobb hazai újságírói szervezet, a MÚOSZ és számos LMBTQ-szervezet is tiltakozott amiatt, hogy a 18 év alattiak nem vehetnek részt a Nemzetközi Sajtófotó Kiállításon.
Boszorkánykonyhának nevezte a kormányzati kommunikációt L. Simon László
Fideszes kultúrpotentátok kritizálták az állami hirdetésekből fenntartott napilaprendszert
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.