A kormány honlapjára október 17-én, kedden töltötték fel az egyes adótörvények módosításáról szóló törvénytervezetet, amelyben nem szerepel a reklámadó további felfüggesztése – szúrta ki a Telex. A lap szerint ez azt is jelentheti, hogy 2024-től újra beszedhetik ezt az adót a hazai médiavállalatoktól.
A 2014-ben nagy ellenállást kiváltva bevezetett, majd 2019-ben felfüggesztett reklámadót eddig sem törölte el teljesen a kormány, csak a tavalyi adócsomagban 0 százalékon rögzítette az adónem kulcsát. Mint arról a Media1 is beszámolt, erre azután került sor, hogy a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) a kialakult gazdasági helyzetre és a reklámadó káros gazdasági hatásaira hivatkozva tavaly ősszel arra kérte a kormányt, hogy hosszabbítsák meg az adónem eredetileg 2023. január 1-jéig tartó felfüggesztését egészen az év végéig. A kabinet végül az adó mértékét akkor úgy módosította, hogy 2023. december 31-ig nem kell fizetniük semmit az érintetteknek.
A most társadalmi vitára benyújtott tervezetben viszont nem szerepel ez a módosítás, aminek következtében a Telex szerint jövőre akár vissza is térhet a reklámadó. A lap megkérdezte az ügyben az adócsomagot előterjesztő Pénzügyminisztériumot, de nem kapott választ.
A jövő évi adózási szabályokkal kapcsolatos törvénytervezet szövegéhez október 25-ig várja a kormány az észrevételeket, az őszi adócsomag a módosításokkal együtt ezután kerülhet az Országgyűlés elé.
Mi történt a magyar reklámpiaccal? Vendégünk volt Gulyás János, a Magyar Reklámszövetség elnöke
Jelentősen megdrágul a TV2, ami nem csak a csatorna nézőit fogja rosszul érinteni
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.