Az Iraki Kommunikációs és Médiabizottság megtiltotta a homoszexualitás és a gender szavak használatát a médiavállalatoknak és a telekommunikációs szolgáltatóknak, illetve előírták, hogy ezt a meghatározást nem használhatják a mobilalkalmazásaikban sem. Helyettük a szexuális deviancia kifejezést írhatják csak le az iraki sajtóban – jelentette a Reuters.
Az ügyben nyilatkozó iraki kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a fenti szabályok megsértéséért pénzbírságot szabhatnak ki, de hozzátette, hogy erre még nem került sor.
Irak közvetlenül nem kriminalizálja a melegek közti szexuális kapcsolat létesítését, az arab ország büntető törvénykönyvében viszont szerepelnek bizonyos erkölcsi kitételek az LMBTQ-közösség tagjaira vonatkozóan.
A Reuters ugyanakkor emlékeztet arra is, hogy a nagyobb iraki politikai pártok az elmúlt két hónapban egyre inkább fokozták az LMBTQ-jogok bírálatát. Több esetben szivárványos zászlókat is elégettek a síita muzulmán csoportok demonstrációin, amelyeken a résztvevők a közelmúltban Svédországban és Dániában történt Korán-égetések ellen tiltakoztak.
A hírportálokat is megbénító Hano nevű bűnöző lőhette le a budapesti Pride honlapját
Jogi válaszlépéseket tesz a Líra a 12 millió forintos kormányhivatali büntetés miatt
Pert indít az RTL a Médiatanács melegellenes határozata miatt
32 év börtönt kapott a Wikipedia szerkesztője Szaúd-Arábiában
Homofób megjegyzéseket tettek olimpiai sportolókra az orosz állami tévé műsoraiban
Az Origo először „gyönyörű nőnek” nevezte, később LMBTQ-aktivistának titulálta az átoperált férfit
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.