Orbán Viktor kezében a kedvenc napilapja, a Nemzeti Sport. Fotó: Orbán Viktor Facebook

10 ezer példányban fizeti elő a kormány a Nemzeti Sportot, hogy a napilap fennmaradjon

Nem elég, hogy tavaly államosították, jövőre még meg is rendelik Orbán Viktor kedvenc újságát.

Miután tavaly államosították a Nemzeti Sportot, idén már a költségvetésbe is bekerült, hogy naponta 10 ezer példányban megrendelik Orbán Viktor kedvenc újságját – szúrta ki a K-Monitor. A Media1 is megírta, hogy tavaly a magyar állam megvásárolta a Nemzeti Sportot a NER Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványának (KESMA) tulajdonában lévő Mediaworkstől. Indoklásul „értékmegőrzést” és „a napilap közszolgálati feladatainak ellátásának biztosítását” említette az állami közlemény.

A tranzakció értékét akkor titkolták, de a Mediaworks beszámolójában az áll, hogy a társaság értékesítette egyik üzletágát, melynek eredménye megjelent az egyéb bevételekben 1,75 milliárd forint értékben. Most viszont már a jövő évi központi költségvetésbe is nyíltan beleírták, a kormány az állami büdzséből járatja majd a nyomtatott újságot 10.000 példányban ingyenesen, hogy a Nemzeti Sport fennmaradjon. A parlament asztalán fekvő 2024-es költségvetési tervezet indoklásában ez szerepel:

„Annak érdekében, hogy a megváltozott világpiaci körülmények ellenére a Nemzeti Sport print (offline) médiumként továbbra is megtartsa a széles olvasótáborát, továbbá a print napilap továbbra is első számú sportinformációforrás legyen a versenyszerűen és a sportot szabadidős tevékenységként űzőknek, a sport iránt érdeklődőknek új terjesztési csatornát (alternatív úton történő terjesztés) kezd kialakítani 2023-ban, melynek további fejlesztése szükséges 2024. évben is. A print termékek díjmentesen kerülnek az olvasókhoz (Sportegyesületek, sportklubok, ügyfélforgalommal bíró közintézmények és egyéb közintézmények) 10 000 példányban.”

A jövő évi állami költségvetés tervezetében az is szerepel, hogy ahhoz, hogy a „közszolgálatiság teljesüljön”, a Nemzeti Sport további online fejlesztése szükséges, és az N.S. Média működésének biztosítására 2024. évben 1 milliárd 338 millió forint áll rendelkezésre.

A Nemzeti Sport példányszáma a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ) adatai alapján óriásit zuhant az elmúlt években: 2018 első negyedévében még közel 32 ezer darab volt, az idei első negyedévben azonban mindössze 19.600. A Nemzeti Sport főszerkesztője Szöllősi György, a miniszterelnök egyik kedvenc újságírója.

Állami kézbe kerül a Nemzeti Sport a Mészáros Lőrinc-közeli KESMA-tól

 

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: Orbán Viktor kezében a kedvenc napilapja, a Nemzeti Sport. Fotó: Orbán Viktor Facebook

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások