A 2021-es 47,4 milliárd forint árbevétel után 2022-ben 47,2 milliárd forint árbevételt ért el az M-RTL Zrt., derül ki a vállalat által június 1-jén közzétett pénzügyi beszámolójából, ami enyhe csökkenésnek számít. A beszámolóból ugyanakkor kiderül az is, hogy 2021-ben még 27,7 milliárd forint adózott eredményt értek el, ami most 2022-ben 680 millió forintra esett, azaz 2021-es képest negyvened részre esett össze a profit éves szinten. (* Frissítés 12:11: Hírünk megjelenése után az RTL részéről azt jelezték részünkre, hogy a 2021. évi 27,7 milliárd forint profit egy egyszeri, speciális, 25,9 milliárd forintos tranzakcióból származott, ezért szerintük számszakilag ugyan valós, amit írunk, de mégis érdemesebb szerintük a profit alakulását inkább 1,8 milliárddal összehasonlítani – lásd erről hírünk végén részletesen.)
A szintén RTL-es érdekeltségű UFA Magyarország Kft. gyártócégnél az árbevétel a korábbi 3 milliárdról 1,9 milliárdra esett, az adózott eredmény 192 millió forint lett a megelőző évi 352 millió után. Az RTL Services Kft. 4,5 milliárd forint árbevételre tett szert a megelőző évi, 2021-es 4 milliárdhoz képest. Az adózott eredmény 181 millióról 580 millió forintra növekedett 2022-ben. Az R-Time Kft.-nél 20,7 millió forint adózott eredmény keletkezett még úgyis, hogy a cég átalakulása miatt 2021-hez hasonlóan 2022-ben értékesítési bevétele nem keletkezett. A profit utóbbi cégnél lényegében csak a pénzügyi műveletekből adódik.
RTL Magyarország: sikeres év volt
Az RTL Magyarország (ahová az M-RTL Zrt. mellett az UFA Magyarország gyártócég, illetve minden, az RTL Grouphoz tartozó, Magyarországra, magyar nyelven műsorszolgáltatást végző cég értendő) ma, csütörtökön közleményt adott ki, melyben a 2022-es évet is sikeresnek értékelik pénzügyi eredmények tekintetében.
Az alapján állítják ezt, hogy a több céget felölelő RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2022-es pénzügyi évben 113 millió euró volt, nyeresége pedig 13 millió euró. Kitértek arra, hogy a médiavállalat árbevétele valamivel kevesebb volt a 2021-es, 116 millió eurós bevételi eredményhez képest, aminek oka a tájékoztatás szerint elsősorban az árfolyamváltozásokban keresendő, de ezt a hatást a vállalat közleménye szerint részben ellensúlyozta a vállalat organikus növekedése.
A közlemény is megerősítette, hogy a 2022-es pénzügyi évben az RTL Magyarország részét képező, többek között az RTL (korábbi nevén RTL Klub) tévécsatornát üzemeltető Magyar RTL Televízió Zrt. (M-RTL Zrt.) 47,2 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 680 millió forintos adózás utáni eredményt könyvelhetett el.
Az M-RTL Zrt. profitjának drasztikus zuhanásának okára nem tértek ki, illetve nem említették, hogy ez a 680 millió forint a korábbi esztendőben még 27,7 milliárd forint volt.
Frissítés 2023.06.01. 12:03
Reagált hírünkre az RTL
* Hírünk megjelenése után az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Osztályáról azt a tájékoztatást kapta lapunk, hogy a tavalyi évben kimutatott, 2021-re vonatkozó 27,7 milliárdos profit abból adódott, hogy az akkori pénzügyi jelentésükben szerepelt egy egyszeri, 25,9 milliárd forintot kitevő tétel, ami kiugró eredményt jelentett a 2021-es évre. Ez cégcsoporton belüli, bejelentett részesedés értékesítéséből származott, a tranzakcióra a nemzetközi RTL csoport racionalizálásának részeként került sor, amely a kereszttulajdonlások megszüntetésére irányult.
Az RTL szerint tehát a 2021-es 1,8 milliárdos eredményt érdemes összehasonlítani a most publikált 2022-es profit adattal.

Termékfejlesztés és műsorsikerek
Közleményükben megemlítették, hogy jelentős termékfejlesztést hajtottak végre tavaly, amikor elindították az RTL+ streamingszolgáltatást. Ennek előfizetőszámáról ugyanakkor továbbra sem közöltek adatot, csupán az RTL+ Active (korábbi nevén RTL Most+) kábelszolgáltatókon keresztüli, úgynevezett disztribúciós szolgáltatás ügyfélszámával összevont, kumulált adatot árulták el. (Korábban a Media1 kérdést küldött, hogy árulják el, mennyi az RTL+ előfizetőszáma, de nem adtak felvilágosítást.) Az összevont adat 2022 decemberében 251 ezer volt, míg idén márciusban az RTL+ és az RTL+ Active együttes ügyfélszáma 277 ezer volt. Ebből azonban meglehetősen nehéz következtetéseket levonni arra nézve, hogy magának a fizetős, közvetlenül a fogyasztóknak kínált RTL+ streamingszolgáltatásnak hogyan alakult az előfizetőszáma.
A közleményben sikerek között említették, hogy az X-Faktor volt a tavalyi év legnézettebb magyarországi tévéműsora, és az RTL Híradó nyerte a hírversenyt 2022-ben a kiemelt kereskedelmi célcsoportban. Kitértek arra is, hogy az egyik csatornájuk, az RTL (korábbi nevén RTL Klub) a tavalyi évben főműsoridős átlagokat tekintve meg tudta őrizni vezető pozícióját. (Ez az idei évre már nem igaz, mivel a TV2 nagyon elhúzott a nézettségi versenyben és tavaly ősz óta stabilan piacvezető főműsoridőben és egész napos adatokat tekintve is minden kiemelt korcsoportban az RTL csatornával szemben, emellett a TV2 csatornacsaládja portfólió szinten már a tavaly évet is megnyerte – megj. a szerk.)
Megemlítették, hogy a 2021-ben megújított rtl.hu hírportálnak 500.000 fölötti napi átlag oldalletöltése volt 2022 decemberében, és a tavalyi év egyes hónapjaiban a website átlagos felhasználószáma meghaladta a 200.000-et.
A Media1 folyamatosan beszámol a főbb, Magyarországon jelenlévő médiavállalatok pénzügyi adatairól. Ezeket itt olvashatja.
További hírek érhetők el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is.