fbpx
Jelenetkép A híd című valóságshow-ból.

Premiernapot kapott A híd, az HBO magyar gyártású, erdélyi reality-je

A saját gyártású sorozatok sikerei után az HBO megvalósította egy már régóta tervezett projektjét: itthon is belekóstolt a non-scripted műfajba és tavaly leforgatta az első realityjét, most pedig kiderült, mikor lesz látható az első epizód.

A választás a külföldön már ismert és közkedvelt A híd (The Bridge) című formátumra esett. Az együttműködésre épülő, összetett fizikai, szellemi és érzelmi játék minden korosztály számára izgalmas, szórakoztató, ugyanakkor elgondolkodtató sorozat.

A Media1-hez eljuttatott sajtóanyag azt ígéri, a sorozatot moziminőségben forgatták, és már meg is érkezett az első videós anyag, amely a kulisszák mögé nyújt bepillantást.

Az HBO részéről Závorszky Anna és Szalontay Mária voltak a sorozat producerei, míg a gyártási feladatokat a Rubin Kristóf által alapított Free Monkeys Production végezte, az eredeti spanyol Banijay formátum megalkotója a Banijay Iberia helyi cége, a Zeppelin. A legújabb változatra vonatkozó szerződést a Banijay Rights, a tartalomgyártással foglalkozó Banijay globális forgalmazási részlege kötötte.

A 7 részes műsor első három részének premierje 2023. augusztus 11-én lesz a médiacsoport streamingfelületén, az HBO Max platformon. A további részek hetente, dupla epizóddal érkeznek majd az HBO Maxra.

Az HBO azt ígéri, a következő napok mindegyikén bemutatnak majd közösségi média felületeiken egy-egy új karaktert a sorozatból.

Mint azt lapunk korábban megírta, valóságshow műsorvezetője Magyarósi Csaba youtuber lett, míg A besúgó és A Tanár színésze,  Varga Ádám lesz az egyik játékos.

Jön A híd: Magyarósi Csaba műsorvezetésével leforgatták az HBO Max első magyar gyártású reality-jét Romániában

A besúgó és A Tanár színésze A híd című HBO-s reality egyik játékosa lesz

Magyarországra is kiterjedő megállapodást kötött a Sony Pictures és az HBO Max tulajdonosa, a Warner Bros. Discovery

Újabb részletek derültek ki az HBO Max utódjáról

Új évaddal érkezik a Made in Gyetván Csabával

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: Jelenetkép A híd című valóságshow-ból. Fotó: Warner Bros. Discovery.
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások