Elsőfokon a hvg.hu javára ítélt a Fővárosi Törvényszék, és kötelezte a kormányt, hogy adjon ki a lapnak több mint 30 évre, korábban tíz évre titkosított kormányhatározatot – írja a hvg.hu.
Az újság 2022. áprilisban kérdezett rá először az úgynevezett „kétezres” kormányhatározatokra. Ezek elvileg nem titkosak, de nem is kötelezően közzéteendőek (a sorszámuk kettessel kezdődik, ezért „kétezresek”). Akkor a kormány elárulta: a 2010-es kormányváltás óta addig összesen 1836 kétezres döntést hoztak, ezeket a lap közérdekű adatigényléssel próbálta meg kikérni, amit a kormány arra hivatkozva tagadott meg, hogy ezek a keletkezésüktől számított 10 évig nem nyilvánosak, mert döntéselőkészítő anyagnak minősülnek.
A lap azokat a konkrét határozatokat kérte ki ezért tavasszal, amiknél letelt a 10 év: 2010-ből 14 db, 2011-ből 19 db döntést, a 2012-es 10 db-ból pedig azokat, amelyek az április végi adatigénylés időpontjáig születtek.
A kormány 90 nap után ezt arra hivatkozva tagadta meg, hogy „új, minőségileg más adatot” kellene előállítaniuk, erre pedig a törvény szerint nem kötelesek.
A hvg.hu végül tavaly augusztusban indított közérdekűadat-pert. A bírósági eljárásban a Miniszterelnöki Kabinetiroda már teljesen mást adott elő érdemi védekezésként: egy 2006-os alkotmánybírósági döntésre hivatkozott, miszerint a kormány ülései nem nyilvánosak, ezért az ott hozott határozatok sem azok.
Ezt az érvelést nem fogadta el a perben a bíróság, így a nem jogerős ítélet szerint a kormányzati szervnek ki kell adnia a kért határozatokat. Az ítélet ellen az Ítélőtáblához lehet fellebbezni. A bíró az indoklásban azt mondta: az Infotörvény szerint nincs jogszabályi akadálya az adatok kiadásának, és a bíróság szerint sem „állnak fenn a kiadás korlátozhatóságának feltételei”. A kormányzat által hivatkozott alkotmánybírósági döntést pedig a törvényszék nem veheti figyelembe, mert az nem jogszabály, és a konkrét ügyre nem is lenne vonatkoztatható, mert csak a kormányülések nyilvánosságáról szól.
Pár nap különbséggel két magyar hírportál is megszüntette a kommentelés lehetőségét
Idén is a HVG egyik munkatársa kapta a legjobb gazdasági újságírónak járó díjat
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.