Korábban a Media1 már beszámolt arról, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) és a Telex perbe került egymással: a DK a portál egyik, az ellenzéki pártok közös köztársaságielnök-jelöltjének kiválasztásáról szóló cikkének megalapozottságát vitatva bíróságra ment, ám a Telex jogerősen is megnyerte a pert.
Úgy tűnik azonban, a bírósági eljárás lezárta után hónapokkal még mindig kissé „puskaporos” a levegő a párt és a médium között. A Telex ugyanis arról számolt be a minap, hogy az elmúlt időszakban azt tapasztalta, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) számára küldött kérdéseikre gyakran nem kap választ, és hiába kért a lap több alkalommal is interjút a párt két vezető politikusától, Dobrev Klárától és Gyurcsány Ferenctől, ugyanis ezek a beszélgetések nem jöttek létre.
A Telex a múlt héten megkérdezte ennek okairól a DK „Árnyékkormányinfó” névre keresztelt sajtótájékoztatóján Molnár Csabát, a DK alelnökét és EP-képviselőjét, valamint Kálmán Olga egykori televíziós újságírót, a párt országgyűlési képviselőjét, frakciószóvivőjét.
Azt kérdezték, hogy miben nyújt alternatívát a DK által pár hete felállított „árnyékkormánya” az Orbán-kormányhoz képest, ha ugyanúgy nem válaszolnak a független média kérdéseire, és nem adnak interjút sem.
A DK szerint nem állja meg a helyét az orbánozós párhuzam
A portál végül egy héttel később kapott részletes választ a legnagyobb ellenzéki párttól.
A DK ebben azt írta, hogy a Telex párhuzama Dobrev és Orbán között „egyáltalán nem tükrözi a valóságot”, mert „míg a miniszterelnök alig tart minden újságíró számára nyitott sajtótájékoztatókat, addig Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök három hét alatt három ilyet tartott”.

Azzal a párt a válaszában egyetértett, hogy a politikusoknak kötelességük a meghirdetett sajtótájékoztatókon a részt vevő újságírók kérdéseire válaszolni, de szerintük így tesz minden alkalommal Dobrev, „még a kifejezetten lejárató céllal odaküldött kormányzati propagandasajtó kérdéseire is rendelkezésre áll”. Hozzátették, hogy amennyiben a Telex részt vett volna az EP-képviselő sajtótájékoztatóin, Dobrev szívesen válaszolt volna a portál kérdéseire is.
„A Telex saját maga döntött úgy, hogy távol marad ezektől a sajtótájékoztatóktól, így a kérdezési lehetőség elmaradása nem a mi hibánkból következett be” – írták a lapnak.
Gyurcsány szerint ha nincs közös téma, nem kell beszélgetni
Az interjúkérelemmel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc pártelnök a párt álláspontját egy múlt pénteken közzétett Facebook-bejegyzésében fejtette ki .
„A sajtónak van véleménye rólunk. Nekünk meg róluk. Így kerek a világ. A sajtó azt ír rólunk és úgy, amit a törvényes keretek és az etikai normák között tud, akar. Az ő dolga” – írta a DK elnöke, hozzátéve, hogy az interjú azonban más helyzet szerinte.
„A beszélgetéshez partnerség, közös téma, közös érdeklődés kell, remény, hogy megértjük egymást, de legalább tiszteletben tartjuk egymás személyét és álláspontját. Ha erre nincs reális esély, akkor nem kell beszélgetni. Hacsak nem veszekedni akarunk. Én veszekedtem eleget. Nem akarok többet”
– fogalmazott a pártelnök.
Azt beismerte a párt, hogy az elfogadhatónál kevesebbszer nem válaszolt a szerkesztőségnek
A DK szerint Dobrev Klára is rendszeresen ad interjúkat, és a következő hetekben is számos felkérést fogad majd el. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a Telex írásbeli megkereséseire ritkán válaszoltak, azt felelték, hogy
„valóban az elfogadhatónál többször fordult elő, hogy nem válaszoltunk a szerkesztőség e-mailjeire. Persze ezt sem lehet a kormány gyakorlatával összehasonlítani, hiszen a kormány esetében a válaszadás elmaradását szándékhiány, nálunk viszont az ellenzéki létből fakadó személyi erőforrás hiánya okozza”. Ígéretet tettek azonban arra, hogy ezen változtatni fognak.
Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!