fbpx
Cinema City mozi egy bevásárlóközpontban.

Megszólalt a magyar Cinema City az anyavállalat csődközeli helyzetéről

Csökkent a premierfilmek száma, ám bíznak például a közeljövőben bemutatandó magyar filmekben is a moziláncnál.

„Minden Cinema City mozi a szokásos módon nyitva tart, nincs változás a büfékínálatban, a kiszolgálás és a vetítés minőségében sem”

– nyilatkozta Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketingigazgatója a Forbes.hu-nak annak kapcsán, hogy hétfőn az anyavállalat, a Cineworld Group megerősítette: fontolgatják, hogy csődvédelemhez folyamodnak.

„Proaktívan vizsgáljuk és értékeljük az összes stratégiai lehetőséget, hogy biztosítsuk a piaci feltételekhez való alkalmazkodáshoz szükséges mérlegerősséget, hogy a legoptimálisabban tudjunk reagálni pénzügyi szempontból a jelenlegi körülményekhez. Ez a folyamat még több hónapig eltarthat”

– mondta Buda Andrea, aki a portálnak hozzátette: míg a koronavírus-világjárvány előtt, 2019-ig akár 4-7 darab premierfilmmel is tudtak számolni heti átlagban, ez most 3-4-re csökkent. Mint elmondta, régen az őszi szezonban heti-kétheti rendszerességgel érkeztek „blockbusterek”, ám ez most nem így lesz. Bíznak azonban például a következő időszak több magyar és európai filmpremierjében, melyek kiegészíthetik a nagy őszi dobásokat.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Cinema City mozi egy bevásárlóközpontban. Fotó: stock / Depositphotos
Teads

Tűpontos célzás a másodpercek töredéke alatt – Hogyan működik a Teads mesterséges intelligenciája? (x)

A digitális reklámpiac régóta egy nehéz választás előtt áll: minőség vagy széles elérés? Az elmúlt néhány évben, ahogy a vásárlás egyszerűbbé és gyorsabbá vált, a reklámipar konszolidálódott, a hirdetők egyre nagyobb közönséget szerettek volna megszólítani, ám mindez a minőség rovására ment. A Teads erre egy saját mesterséges intelligencia-rendszer fejlesztésével válaszolt, amely milliszekundumok alatt képes eldönteni, hogy egy adott felhasználónak mikor és milyen hirdetést jelenítsen meg a rendszer.

Tovább a részletekért »
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások