fbpx
Friderikusz Sándor az RTL Klub Életünk története című műsorában

Nem lesz új Friderikusz Show és az Életünk történetéből sem érkezik folytatás az RTL Klubra Friderikusz Sándor műsorvezetésével

Friderikusz Sándor egy, az RTL Klubon sugárzott riportban arról beszélt, nemet mondott a csatornának, hogy készítsen el néhány új részt a Friderikusz Show 30 éves jubileumára. Azt is mondta, hogy az Életünk története című időutazós műsorból sem gyártanak új adásokat a közreműködésével.

Idén februárban egy lapinterjúban Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese kétértelmű választ adott arra a kérdésre, hogy terveznek-e folytatást a Friderikusz Sándor vezette Életünk története – sztárpárok utazása című műsorból, mely 2020-tól volt látható összesen 3 rövid évadon át az RTL Klub képernyőjén:

„Sokat beszélgettünk erről. Az elmúlt években különböző szerepekben tűnt fel (Friderikusz – megj. a szerk.) a csatornáinkon és könnyen lehet, hogy ez a közeljövőben is folytatódni fog” – felelte Kolosi.

A Kolosi által tehát nyitva hagyott kérdés azonban mostanra biztosan eldőlt, ugyanis a csatorna néhány napja készített egy riportot arról, hogy Friderikusz podcastját milyen sokan nézik (a legnépszerűbb podcast epizódba, amit Frei Tamással készített, mostanra már több mint 1,8 millióan néztek bele a YouTube-on legalább néhány másodpercre), amikor is a riportban Friderikusz elárulta, hogy felmerült egy, a régi Friderikusz Showhoz hasonló műsorra vonatkozó elképzelés az RTL részéről, de végül ezt nem valósítják meg, mert ő nemet mondott erre.

„Rendkívül csábító volt az RTL ötlete, hogy a 30 éves jubileum alkalmából csináljunk 6-8 részes Friderikusz Show-t, amibe a régi Friderikusz Show minden elemét beépítjük és csinálunk egy nagy extra show-t. Pár napos gondolkodás után azonban nem vállaltam, mert úgy gondoltam, hogy nekem ez már nagyon megerőltető lenne, és nem biztos, hogy ennyit akarok dolgozni.”

Friderikusz Sándor azt is mondta a Fókusznak, hogy az időutazós műsor, az Életünk története című műsorból ennyit lehetett kihozni. Szavai szerint szép emlékként maradt meg benne a műsor, de az összesen 3 x 6 adással kihozták a műsorból, amit lehetett, ráadásul a podcastja, ahol szabadon választhatja meg a témáit és vendégeit, kielégíti, ráadásul ezt olyan sokan nézik, amit álmaiban sem gondolt.

További hírek érhetők el a Media1-en.

Borító: Friderikusz Sándor az RTL Klub Életünk története című műsorban korábban. Fotó: RTL Magyarország / Sajtóklub / Bielik István
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások