fbpx
szex, sex, neon

A közelgő válság miatt leáll egy szexről és egy emberi jogokról szóló podcast is

A Media1 értesülése szerint nem jelentkezik többé az NLC-s Bárcsak tudtam volna és a NEM-es ügy nevű podcast sem frissül többé. Az érkező legújabb krízissel magyarázzák a fejleményt.

A két leálló podcast közül a NEM-es ügy nevű podcast szólt a női jogokról, emberi jogokról és más aktuális témákról, míg a Bárcsak tudtam volna foglalkozott szexszel, szerelemmel, párkapcsolati kérdésekkel.

Az eddigi adásokat természetesen nem törlik, azok továbbra is meghallgathatók maradnak a Spotify-on – ígérte meg Sereg Tímea újságíró a nyilvános Facebook-oldalán, amikor tudatta fájó szívvel a podcastok leállását.

Épp ma írtuk meg azt is, hogy megszűnik az Azonnali.hu, Ungár Péter LMP-s politikus és Gerényi Gábor médiavállalkozó közös internetes hírportálja.

Gerényi a 2017 óta működő portál megszűnését a bizonytalan gazdasági kilátásokkal és a veszteséges működéssel magyarázta a Media1 érdeklődésére, amiről itt írtunk.

Az elmúlt hónapokban több hazai médiumnál is nadrágszíjat húztak, embereket bocsátottak el, sőt több esetben médiumokat is bezártak, amire az online, a print és a televíziós piacon is akadt több példa. Rádióműsor is szűnt már meg emiatt.

***

További hírek érhetők el a Media1-en. Kérheti híreinket Telegramon, feliratkozhat ingyenes hírlevelünkre, és Facebookon is bekövethet minket. RSS-csatornánkra is feliratkozhat, hogy semmiképp sem maradjon le a hírekről!

Borító: Depositphotos.com / stock
Teads

Tűpontos célzás a másodpercek töredéke alatt – Hogyan működik a Teads mesterséges intelligenciája? (x)

A digitális reklámpiac régóta egy nehéz választás előtt áll: minőség vagy széles elérés? Az elmúlt néhány évben, ahogy a vásárlás egyszerűbbé és gyorsabbá vált, a reklámipar konszolidálódott, a hirdetők egyre nagyobb közönséget szerettek volna megszólítani, ám mindez a minőség rovására ment. A Teads erre egy saját mesterséges intelligencia-rendszer fejlesztésével válaszolt, amely milliszekundumok alatt képes eldönteni, hogy egy adott felhasználónak mikor és milyen hirdetést jelenítsen meg a rendszer.

Tovább a részletekért »
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások