fbpx
Netflix.

Örülnek a Netflix részvényesei, hogy „csak” egymillió előfizetőt veszített a streaming-szolgáltató a második negyedévben

A befektetők jóval nagyobb csökkenést vártak a most kimutatott 1 millió felhasználóhoz képest.

Közel egymillió előfizetőt veszített a Netflix április és július között – írta a BBC nyomán a Telex.

A drasztikus ügyfélszám-zuhanás ellenére a cég részvényei erősödtek, a keddi bejelentés után közel 8 százalékkal drágultak, miután a Netflix korábban jóval nagyobb veszteséggel és lemorzsolódással számolt – ők ugyanis kétmillió távozó előfizetőt vártak.

A szóban forgó időszakban a legtöbb lemondás az Egyesült Államokban és Kanadában volt, ezt pedig Európa követte.

Reed Hastings, a cég társvezérigazgatója a Stranger Things negyedik évadát emelte ki azzal kapcsolatban, hogy mi akadályozhatta meg az előfizetések további csökkenését.

Netflix.
Fotó: stock / Depositphotos

Egymillió új előfizetőt várnak a következő negyedévben

A Netflix tíz év után először 2022 első negyedévében veszített előfizetőket, akkor 200 ezret. Viszont még most is közel 220 millió felhasználója van a platformnak, így a piacvezető pozíciója egyelőre nincs veszélyben.

A második negyedében 8 milliárd dolláros bevételt ért el a cég, mely az előző év azonos időszakához mérten 8,6 százalékos növekedést jelent, de fontos figyelmeztetés lehet, hogy a növekedés üteme lassul – és a továbbiakban is erre a tendenciára számít a Netflix. Ám kalkulálnak egymillió új előfizetővel is az új negyedévben.

A cég az elmúlt negyedévben leépítéseket is végrehajtott, munkavállalók százait bocsátotta el. Hamarosan érkeznek a reklámok is a platformra.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások