Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos ma, csütörtökön, az erdélyi Tusnádfürdőn jelentette be a rezsiáremelés szabályait, egészen pontosan azt, hogy „az átlagos fogyasztás felett” milyen árakat kell megfizessenek a magyar családok az áram- és gázfogyasztásuk után.
Utóbbi esetében a növekmény csaknem hétszeres, az MTI beszámolója szerint 1729 köbméter/év feletti fogyasztás felett köbméterenként 747 forintot kell majd fizetni a kedvezményes 102 forint helyett. Az áram esetében 2523 kWh/év fogyasztásig 36 forint lesz egy kWh áram, felette ez 70 forintra növekszik, vagyis az áram esetében is jelentős áremelésről van szó.
A bejelentést követően a kormánypárti Origo valóságos hírdömpingbe kezdett a témában, az intézkedést pozitív fényben feltüntetve.
A Media1 tapasztalatai szerint ezekben egy dolog közös: mindegyikhez egy kaptafára választottak borítót, mintha a „boldog család” kifejezésre kerestek volna rá a fotók kiválasztásakor minden esetben. Mutatjuk!
Az alábbi képen például az látszik, hogy a megdráguló rezsi ellenére is mosolyogva főzőcskézik egy négytagú család.
Bevált recepten ne változtass! Ezt gondolhatták az Origo szerkesztőségében egy újabb hír főzős illusztrációjának megválasztásakor, ugyanis annyira megtetszett a fentebbi borító a lapnak, hogy gyakorlatilag egy ugyanolyat választottak az alábbi, a rezsicsökkentésnek köszönhető spórolást részletező íráshoz is. A család itt is nagyon boldog.
A főzés tematikájától később sem szakadtak el, és természetesen a család még itt is boldog, miután megtudhatták: a családok döntő többsége az átlagfogyasztók közé tartozik. Nagy szerencse, hogy a saláta elkészítéséhez nem kell sok a gázból, így a családtagok mosolya ez esetben őszintének tűnik.
Végezetül, zárásként egy kakukktojás – már ami a főzést illeti. Az átlagfogyasztásig marad a rezsicsökkentés, „hiába szabadult el az elhibázott brüsszeli szankciók miatt a háborús infláció Európában, Magyarországon ezentúl is mindenki csökkentett árat fog fizetni” – könyvelhette el az ablakon mosolyogva kinéző család, amelynek a rezsiköltségek megugrása ellenére azért még jutott pénze egy négylábút is eltartani, vagy legalábbis még nem érkezett meg a számlája és nem fagyott le a mosoly örömükben.
Frissítés
Egy olvasónk, János megtalálta az Origo által felhasznált képeket egy külföldi stockfotó-szolgáltatás oldalán. Tehát az Origo külföldi, pénzért mosolygó családokkal illusztrálja a rezsi magyarországi megdrágulásával kapcsolatos magyarországi fejlemények vidám fogadtatását.
Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!