fbpx
Keleti Ágnes, az ELLE magazin 2022.05.26-i lapszámának borítóján és Mádai Vivien, az újság új főszerkesztője, kezében a lappal

Mádai Vivien, az ELLE új főszerkesztője a 101 éves Keleti Ágnes sportikont tette a lap címlapjára, hogy így ünnepelje az életet

Különleges címlappal debütál az ELLE magazin új szerkesztősége.

Ezekben a napokban kerül az utcai újságosokhoz és az előfizetőkhöz az ELLE magazin legújabb magyarországi lapszáma, amelyet már annak új, megváltozott összetételű szerkesztősége készített. Mint a Media1 korábban megírta, Liptai Lívia főszerkesztő és a helyettese, Patakfalvi Dóra távozott, valamint így tett több más személy is. Hónapokkal ezelőtt lapunkhoz kiszivárgott az is, hogy Mádai Vivien, a TV2 volt műsorvezetője, ismert Instagram-celebritás lesz a főszerkesztő.

A Schwartz & Brit Media által ma, szerdán megküldött közleményből kiderül, hogy a 101 éves Keleti Ágnessel a címlapján ünnepli az életet az ELLE magazin most megjelenő lapszáma, amellyel annak új főszerkesztője is debütál. Ugyanis végre hivatalosan is megerősítették a Media1 információját, és tényleg Mádai Vivien lett a magazin vezetője, sőt azt is írják, hogy Mádai nem csak a print magazin vezetője, de az ELLE márka hazai nagykövete is lesz.

A sportikon címlapi szerepeltetése kapcsán azt írják, hogy az ötszörös olimpiai bajnok tornász Keleti Ágnest nem a kora, inkább életének izgalmas, fordulatos és gyakran komoly kihívásokkal teli története miatt választották az életet ünneplő ELLE lapszám címlapjához. Idézik is Keleti Ágnest:

„A kornak nincsen nagy szerepe, egy a fontos, a szeretet.”

Keleti Ágnes az ELLE címlapján
Keleti Ágnes az ELLE címlapján

Az új főszerkesztő, Mádai Vivien életútja

Az ELLE magazin friss lapszámával debütáló új főszerkesztő életútjára is kitértek a közleményben. Azt írják, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett Mádai Vivien több mint 10 éve dolgozik a magyar médiában: karrierje az RTL Klubnál indult műsorvezetőként, 2017-től lett a TV2 műsorvezetője. Hozzátették, Mádai az elmúlt tíz évben újságíróként, szerkesztőként és online tartalomgyártóként egyaránt jelentős sikereket tudhat magáénak. Eddigi pályafutása során több társadalmi kampányt is indított, illetve vállalt bennük aktív közreműködést, amelyek elsősorban a nőket érintő problémákra hívták fel a figyelmet.

A francia jogtulajdonos, a Lagardère Group számára fontos szempont volt a főszerkesztő kiválasztásánál, hogy személyes értékrendje, ízlése és társadalmi szerepvállalása összhangban legyen a nemzetközi ELLE értékrendjével, írják.

Mádai Vivien, az ELLE főszerkesztője kezében tartja a legújabb lapszámot
Mádai Vivien, az ELLE főszerkesztője kezében tartja a legújabb lapszámot, címlapján Keleti Ágnes sportikonnal

„Az ELLE magazin a bátorság és a szókimondás szimbóluma a hazai nyomtatott sajtó piacán. A társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem, a nők jogainak védelme és a sztereotípiák ledöntése – csak néhány a lap legfontosabb értékeiből, amelyeket továbbvinni hatalmas feladat és megtiszteltetés. Keleti Ágnes 101 évébe sűrített rendkívüli élettörténete, kitartása, bátorsága és rendíthetetlen életszeretete ugyanazokat az értékeket képviseli, amiket az ELLE márka is magáénak vall. A címlapfotózáson fiatalokat megszégyenítő könnyedséggel, vidámsággal és stílusérzékkel bizonyította be, hogy a kor tényleg csak egy szám”

– nyilatkozta Mádai Vivien.

Renner Erika, Mérő Vera, Kemény Zsófia, Sztarenki Dóra, Nyáry Luca az új lapszámban

Az új főszerkesztő legelső lapszámában a Keleti Ágnessel készült beszélgetésen túl olvasható többek között páros interjú Renner Erikával és Mérő Verával a félelem nélküli szabadság jogáról, riport az ország első hajléktalan nőket segítő nőgyógyászati rendelőjéről és helyzetkép a gyerektelenséget tudatosan választó magyar párokról. Ezeken túlmenően az ELLE júniusi száma bemutat női arcokat az ukrán háború frontvonaláról, Kemény Zsófi, Sztarenki Dóra és Nyáry Luca írnak benne levelet 80 éves önmagukhoz, de azt is megtudhatjuk belőle, milyen lenne Eke Angéla színésznő, ha férfiként születik, valamint megismerhetjük belőle a divat által idealizált női test sötét oldalát.

A kiadó közölte: biztos benne, hogy Mádai Vivien hitelesen képviseli majd Magyarországon az immár 77 éves francia márka, az ELLE értékeit, kiterjesztve azokat további platformokra. A nyomtatott magazinon túl a későbbiekben ugyanis az online megjelenésekért és a márkakiterjesztésekért is ő felel majd.

Még több hír érhető el a Media1-en. Kérheti híreinket Telegramra is. Megtalál minket Facebookon is.

Borító: Keleti Ágnes, az ELLE magazin 2022.05.26-i lapszámának borítóján és Mádai Vivien, az újság új főszerkesztője, kezében a lappal
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások