„Vidám hangvételű, pörgős, szellemes, ugyanakkor drámai elemekkel, érzelemdús jelenetekkel tarkított filmet szeretnénk készíteni. Egy uszodai hangulatú, mostani trendeknek megfelelő moziélményt, ahol a nézők újra végigizgulhatják többek között az athéni olimpiai döntőt. Ez a miliő filmszínházi arénahangulatot teremt, olyan atmoszfértát, amiben a közönség ismét átélheti az egykori sikereket. Célunk, hogy a játékosok szemén keresztül láttassuk a sporttörténelmi pillanatok mellett az érmek mögött rejlő rengeteg személyes küzdelmet, kulisszatitkot. Mosolyt és könnyeket fakasztani, legyen szó egy-egy emlékezetes döntőről… és persze Tiborról”
– mondta el Zákonyi S. Tamás, A nemzet aranyai rendező-producere.
Az alkotók tájékoztatása szerint a filmben,melyet még tavaly, a forgatások kezdete előtt Egy, két, há…Hajrá magyarok! munkacímmel emlegettek, az archív felvételek mellett soha nem látott beszélgetések, friss interjúk, visszaemlékezések is helyet kapnak. Zákonyi S. Tamás rendező-producer munkáját szakértők és a vízilabda válogatott tagjai is segítették. Egyediség, hogy nem egyszereplős sportfilm készül, hanem egy csapatot bemutató mozi, ahol minden egyes csapattag egyenrangú.
A film alkotójának tájékoztatása szerint A nemzet aranyaiban mindenkit láthatunk majd, a vízilabdások szereplőkké válnak, mégsem szerepet játszanak. Történeteiket maga az élet írta, de ők alakították. Benedek Tibor, Kásás Tamás, dr. Kiss Gergely, Biros Péter, dr. Molnár Tamás, Szécsi Zoltán, Fodor Rajmund, Vári Attila, dr. Steinmetz Barnabás, Madaras Norbert, Varga Tamás, Gergely István, Kósz Zoltán, Varga Zsolt, Märcz Tamás, Székely Bulcsú, Varga Dénes, Varga Dániel, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor vagy dr. Steinmetz Ádám és persze dr. Kemény Dénes mind-mind szerepelnek a filmben.

A rendező, Zákonyi S. Tamás több mint 35 éve dolgozik a mozgóképes szakmában. Nevéhez fűződik többek között az Egerszegi Krisztinát bemutató dokumentumfilm, valamint a Steven Spielberg által rendezett München, a Szabadság szerelem és a BÚÉK, és az Unoka, amelyeken producerként dolgozott.

A rendező munkáját segíti Elek Ottó társrendező, dramaturg, Eckhardt Balázs társrendező és Babos Tamás operatőr, és sokan mások. A filmes szakértők mellett Csurka Gergely újságíró, az Európai Úszó Szövetség sajtófőnöke és a Magyar Vízilabda Szövetség is aktív szerepet vállal a film elkészítésében.

Mint azt korábban a Media1 megírta, a mozifilmet a Nemzeti Filmintézet (NFI) gyártás-előkészítési támogatásban részesítette: az NFI honlapja szerint a megítélt összeg 86 millió forint.

A filmbemutatóra még egy kicsit várni kell
A korábbi hírek úgy szóltak, hogy a filmet várhatóan 2022 decemberében, a Fórum Hungary forgalmazásában mutatják be a mozikban, de most az alkotóktól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ez végül 2023 tavaszára várható.
További hírek érhetők el a Media1-en. Belájkolhat és bekövethet minket Facebookon is. Kérheti híreinket már Telegram applikációba is, hogy biztosan ne maradjon le a legújabb információkról.