Az észt Startup Wise Guys nevű európai startup akcelerátor és befektetési alap bejelentette a Jump for CEE elnevezésű, saját tőke nélküli programjának folytatását – közölte egy csütörtöki közleményében a befektetési alap, hozzátéve, hogy a kezdeményezést a Google-höz tartozó Impact Challenge for Central and Eastern Europe is támogatja.
Mint fogalmaztak, a vállalkozói készségfejlesztő esemény célja, hogy 400 közép- és kelet-európai egyén és csapat vegyen részt azokon az online workshopokon, amelyek a Covid-19 által okozott gazdasági válság negatív hatásainak csökkentését segítik.
A program második szakasza 2022 májusától júliusig tart, és minden eseménye ingyenes lesz a résztvevők számára. A rendezvény több szakaszból áll – idea hack, hackathon és elő-akcelerátor (az idea hack segít a résztvevőknek megalkotni elképzeléseiket, míg a hackathon egy 48 órás, jelentősebb esemény, amely egy zsűri előtti prezentációval zárul. Az utolsó modul, az elő-akcelerátor nyolc héten keresztül zajlik). Ezek segítenek a résztvevőknek a vállalkozói gondolkodásmód kialakításában, az üzleti alapismeretek elsajátításában, valamint a kortársak és mentorok hálózatának kiépítésében.

Sokan jelentkeztek az első szakaszra
A JUMP for CEE első szakaszára 31 országból több mint 330-an jelentkeztek, és 170 résztvevő vette ki a részét az eseményből a közép-kelet-európai és azon kívüli régióiból. A program során a mentorok és szakértők nemzetközi hálózata 17 csapat kialakításában segített, amelyek különböző iparágakban és ágazatokban, például az oktatás, a kiberbiztonság, a fizetés, az utazás, a mezőgazdaság, a sport és a mobilitás területén dolgoztak ki üzleti ötleteket.
Egy kiemelkedő csapat befektetést és meghívást kapott a Startup Wise Guys-tól a rendszeres akcelerátor programjukba.
„Tízéves működésünk során óriási sikereket értünk el abban, hogy az ötletek megálmodóinak segítettünk abban, hogy az első gondolatok után virágzó vállalkozások jöjjenek létre. Most megragadjuk a lehetőséget, hogy nonprofit módon visszaadjunk a társadalomnak. Alapítványunk keretében olyan ambiciózus projektek megvalósítására törekszünk, amelyek segítenek a fenntartható helyi és nemzetközi startup ökoszisztémák kialakításában. Nagy örömmel látjuk, hogy a Google.org-gal való együttműködésünk már most minden várakozást felülmúl, váratlan közönségben is inspirációt vált ki, és ambiciózus vezetőket eredményez még a gazdaságilag kiszolgáltatott csoportokból is”
– fogalmazott Cristobal Alonso, a Startup Wise Guys globális vezérigazgatója.

A Jump for CEE résztvevőinek nem kell vállalkozással vagy üzleti tervvel rendelkezniük a programra való jelentkezéshez. Bármely egyén vagy csapat jelentkezhet a közép-kelet-európai régióból, Litvániából, Lettországból, Észtországból, Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból, Szlovákiából, Bulgáriából, Görögországból, Magyarországról, Romániából vagy máshonnan, akik magabiztos angol nyelvtudással és a digitális világ iránti érdeklődéssel rendelkeznek.
További információ és a jelentkezési lap az alábbi linken található: startupwiseguys.com/jumpforcee
Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!