Megtartotta a vasárnapi választási győzelem utáni első nemzetközi sajtótájékoztatóját Orbán Viktor miniszterelnök. A hvg.hu beszámolója szerint, bár az ő munkatársuk is bejutott a tegnapi, szerdai sajtóeseményre, nem engedték, hogy feltegye a kérdéseit.
Mint a portál fogalmazott, a sajtótájékoztatón Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár „cipzárszerűen” szólította az újságírókat, egy nemzetközi, egy hazai média sorrendben, „ügyelve arra, hogy a kormánypárti média összes munkatársa feltehesse ugyanazt a típusú kérdést: Orbán mit szól az ellenzék bukásához”.
A hvg.hu azonban nem kapott szót Kovácstól, és legalább négy másik médium is így járt.
A hvg.hu az alábbi kérdéseket szerette volna feltenni a miniszterelnöknek:
- Miért nem beszélt Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel? (Annak apropóján, hogy a magyar kormányfő Putyinnal elmondása szerint hosszasan beszélgetett.)
- Véleménye szerint nem árt-e a kárpátaljai magyarok megítélésének, hogy folyamatosan bírálja Zelenszkij elnököt, bekéretik az ukrán nagykövetet, illetve mi a gyakorlati különbség abban, hogy az Ukrajnának szánt fegyverek nem a magyar-ukrán, hanem pár kilométerrel arrébb, például a szlovák-ukrán határon át érkeznek?
- Szijjártó Péter külügyminiszternek vissza kell-e adnia a Barátság érdemrendet, és hogy igaza van-e az orosz nagykövetnek abban, hogy Magyarország csak Brüsszel kényszerítése miatt szavazza meg a szankciókat?
A portál hangsúlyozta, hogy ezeket a kérdéseket más újságírók sem tették fel Orbánnak.
„Interjút is szívesen adok”
Mint arról a Media1 is beszámolt, Orbán Viktor még vasárnap, a választások napján, miután leadta szavazatát, válaszolt néhány újságírói kérdésre. A Telex a közmédia kiegyensúlyozatlan tájékoztatásáról érdeklődött, érdemi válasz helyett azonban a miniszterelnök mindössze annyit felelt, hogy „interjút is szívesen adok, de ha valakinek esetleg még van kérdése…”. Ezt követően még hétfőn küldött is a lap egy interjúkérelmet Havasi Bertalanon, a miniszterelnök sajtófőnökén keresztül, erre azonban több nap elteltével sem kaptak választ.
A magyar kormányfő hosszú évek óta csak a kormánypárti médiumokkal vállal interjút, míg a nem kormánypárti lapok többnyire alákérdeznek.
Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!