fbpx
Sydney van den Bosch és Kasza Tibor a TV2 Szerencsekerék című műsorában szerencserek_tv2_Sidney-Tibi_2462kOK

Visszatér a Szerencsekerék a TV2 képernyőjére

Már megjelent a beharangozója is.

A 24.hu kiszúrta a TV2 műsorában, majd a tv2play.hu honlapján, hogy közzétették a Szerencsekerék című vetélkedő következő, új évadának előzetes beharangozóját.

A Szerencsekerék 2021 nyarán tért vissza a TV2-re, de elég hamar eltűnt, mivel kezdetben elég kevés részt gyártatott belőle a csatorna, valószínűleg maga sem volt magabiztos a műsor jövőbeli sikerét illetően, viszont a műsor leállásakor már jelezték, hogy folytatást rendelnek belőle. Ezután Fischer Gábor programigazgató a Big Picture elnevezésű tévés konferencián 2021 novemberében beszélt róla, hogy idén képernyőn lesz a vetélkedő, méghozzá ismételten Kasza Tibor műsorvezetésével. A műsorból egyébként ezután szilveszteri különkiadás is látható volt.

A most közzétett előzetesből az is kiderül, hogy Kasza Tibor mellett Sydney van den Bosch lesz a segítő, és nem lesz hiány a celebritásokból.

Szerencsekerék / TV2
Szerencsekerék / TV2

A pontos premieridőpontról egyelőre nincs hír, de az előzetesben annyi elhangzik, hogy: „hamarosan.”

A TV2 épp ma jelentette be a Pepe című saját gyártású sorozatának premieridőpontját és tette közzé az előzetesét, ami elérhető itt.

Csatlakozhat új Telegram-csatornánkhoz, hogy azonnal értesülhessen legújabb híreinkről!

Ott vagyunk Facebookon is, és kérheti napi hírlevelünket is.

További hírek

Borító: Sydney van den Bosch és Kasza Tibor a TV2 Szerencsekerék című műsorában korábban, az első évadban. Fotó: sajtószoba
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások