fbpx
Az Euronews tévéstúdiója

Tiltakozik az Euronews az oroszországi betiltása ellen

A független nemzetközi hírtelevízió szerint az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát is megsértette az orosz médiahatóság, amikor elérhetetlenné tette az adását és internetes portálját.

Mint arról korábban a Media1 is beszámolt, más független médiumok lekapcsolása után Oroszország elérhetetlenné tette a minap az Euronews hírcsatornát, valamint az Euronews internetes oldalait is tiltólistára tette az orosz médiahatóság, a Roszkomnadzor.

A hír kapcsán nemrég közleményt adott ki az Euronews, melyben határozottan visszautasítja a moszkvai médiahatóság vádját, hogy „fake newst” (azaz álhíreket) közölne, vagy hogy az orosz polgárokat – ott súlyos retorzióval járó – tiltakozásra szólítaná fel.

Az Euronews megemlítette, hogy egyelőre még hivatalos közleményt, határozatot nem is kaptak a velük szembeni lépésről, amely elérhetetlenné teszi az internetes és televíziós médiaszolgáltatásukat.

„Határozottan elítéljük ezt a tűrhetetlen korlátozást, amelyet azon emberek millióival szemben alkalmaznak Oroszországban, akik minden eddiginél nagyobb mértékben támaszkodtak az Euronewsra, hogy pártatlan, tényeken alapuló híreket kapjanak, a fokozott dezinformáció és propaganda körülményei közepette” – áll az Euronews közleményében.

A cég az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. cikkére hivatkozik, mely dokumentumot Oroszország is aláírta.

Az Euronews felszólítja az orosz médiahatóságot, hogy oldja fel az Euronews blokkolását, és tegye lehetővé az orosz emberek számára, hogy „beavatkozás nélkül véleményt nyilváníthassanak, valamint információt és eszméket keressenek, fogadjanak és terjesszenek bármely médiumon keresztül és határok nélkül”, ahogyan azt a nyilatkozat is előírja.

Az angol nyelvű közleményükben egyébként azt is írják, hogy különféle technológiákkal megpróbálják továbbra is folytatni a működésüket. Megpróbálkoznak várhatóan azzal, hogy VPN technológia segítségével továbbra is elérhető legyen a tartalomszolgáltatásuk.

Oroszország egymás után tiltja be a különböző külföldi médiaszolgáltatásokat.

///

Euronews calls on the respect of article 19 of the UN’s Universal Declaration of Human Rights on media freedom

Lyon, France – 22 March 2022 – As it has done with other independent media, the Russian media authority has pulled Euronews, Europe’s leading international news channel, off-air and blocked its websites in Russia, over its coverage of Russia’s invasion of Ukraine. Noting that it has not received any official communication, Euronews strongly rejects the allegations of “fake news” and of calling citizens to protest, with the unacceptable threat of criminal liability. We firmly condemn this intolerable restriction imposed on the millions of people across Russia who relied on Euronews, more than ever, to get impartial fact-based news, in a context of heightened disinformation and propaganda.

Under article 19 of the UN’s Universal Declaration of Human Rights of which Russia is a signatory, we call on the Russian media authority to unblock Euronews and allow Russian people to “hold opinions without interference and to seek, receive and impart information and ideas through any media and regardless of frontiers”, as set by the declaration.
Euronews reserves the right to pursue all legal avenues to continue to freely broadcast in Russia the truth about the war.

For over 20 years, Euronews’ unique Russian-language offer on the market has been an important independent source of information for millions of Russians, reaching over 30 million TV households and many more people on its digital platforms. Euronews is not only the most watched, but also the most well known and trusted international news brand in Russia.

Millions of Russians who trust us appreciate our core values of independence, impartiality and pluralism. The unacceptable censorship that we are facing today is further proof that our coverage has continued, since the beginning of the war, to be true to these values. We will not compromise on them, nor will we apologise for who we are. Our message to the Russian-speaking audiences is clear: we will stand by our mission to continue to provide you with independent, impartial and pluralistic information. The live TV feed of Euronews’ Russian-language edition will continue to be available on its digital platforms, which can be accessed via a VPN. Further distribution solutions are currently being explored and will be communicated in due course. Euronews’ Russian-language edition continues to provide this service to many other countries. Traffic to its digital platforms has surged since the beginning of Russia’s invasion of Ukraine. In Russia itself, in Belarus, Kazakhstan or Ukraine – to name just these countries – Euronews’ digital audiences have tripled in the last month.

About Euronews…
Euronews is Europe’s leading international news media. Its mission is to empower people to form their own opinion, through offering a diversity of viewpoints: Euronews is “All Views”. Since its launch in 1993 in Lyon (France), Euronews has been delivering impartial news trusted by audiences across the world, available in over 440 million homes across 160 countries, including 68% of homes in the European Union + the UK. It reaches over 145 million people every month, be it on TV or digital platforms. 400 journalists of more than 30 different nationalities work across Euronews’ 12 language editions, covering European and world news 24/7 in Arabic, English, French, German, Greek, Hungarian, Italian, Persian,
Portuguese, Russian, Spanish and Turkish. Since 2018, Euronews has launched five branded affiliate projects: Euronews Albania, Euronews Georgia, Euronews Serbia, Euronews Romania and Euronews Bulgaria.

In 2016, Euronews group launched its sister channel Africanews, the first pan-African multilingual and independent
news outlet.
www.euronews.com
www.africanews.com

Ha azonnal értesülni szeretne a Media1 híreiről, iratkozzon fel lapunk Telegram-csatornájára!

Ott vagyunk Facebookon is!

Borító: Az Euronews tévéstúdiója. Fotó: Euronews / Pálfi Rita

 

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások