fbpx
Pepe's Beach Bar / Pepe's Bar

Bejelentette az Ázsia Expressz tervezett időpontját és a Pepe című új magyar sorozat premierdátumát a TV2

Már nem kell sokáig várni a spanyol tévészéria magyar változatának bemutatójára.

Korábban a Media1 már beszámolt róla, hogy Pepe címmel a TV2 új magyar sorozatot indít Mucsi Zoltán és Simon Kornél, valamint Básti Juli, Vándor Éva, Kovács Lehel és Fenyő Iván főszereplésével – egy előzetest is mutattunk már róla. Most pedig az is kiderült, mikortól kerül képernyőre a széria.

Fischer Gábor, a TV2 Média Csoport programigazgatója a 2021-es évet értékelő és a 2022-es tervekről szóló interjújában beszélt erről a SorozatWikinek. A programigazgató azt mondta az oldalnak, hogy  a Pepe idén áprilisban debütál majd a csatornán.

A programigazgató nagyon optimista a széria fogadtatását illetően:

„A Pepe mindent megkapott, amit papírforma szerint egy sorozatnak meg kell kapnia. Megfelelő szelekció, előkészítési idő, nagyon erős színészgárda, remek forgatókönyv, kiváló alkotók. Remekül sikerült, pont ezért nagyon bízunk benne”.

Pepe's Beach Bar
Pepe’s Beach Bar (El Chiringuito de Pepe)  – A széria eredetije

A Pepe az El Chiringuito de Pepe (Pepe’s Beach Bar) című spanyol sorozat magyar adaptációja lesz. Az eredeti sorozat hetente volt látható a mediterrán országban 2014 és 2016 között, és két évad került belőle képernyőre. A történet egy lerobbant, tengerparti éttermében zajlik, melyet inkognitóban megpróbál felfuttatni egy több Michelin-csillaggal rendelkező séf.

Őszre jöhet az Ázsia Expressz

Fischer Gábor egyébként bejelentette a lapnak azt is, hogy az Ázsia Expressz című sorozat 3. évada várhatóan idén ősszel kerülhet a TV2 képernyőjére:

,,A mostani tudásunk szerint meg lehet valósítani. Amikor ez az interjú készül, akkor éppen a kollégáink helyszíni terepszemlén vannak, és nemrég covid szempontból megnyugtató híreket kaptak. A tévéműsor egy új útvonalra költözik, de a pontos helyszíneket majd később jelentjük be”.

Ázsia Expressz, Ördög Nóra műsorvezetésével a TV2-n
Ázsia Expressz, Ördög Nóra műsorvezetésével a TV2-n korábban. fotó: TV2 sajtószoba / Media1-archívum

Az Ázsia Expressz kapcsán megjelent korábbi írásaink itt érhetők el.

Megújult műsorvezető-párossal érkezik a Drágám, add az életed

A TV2 programigazgatója beszélt az interjúban arról is, hogy a tavasszal visszatérő Drágám, add az életed megújult műsorvezető-párossal érkezik majd: az új házigazdák Till Attila és Köllő Babett lesznek. Fischer azt mondta, a produkció teljesen más lesz, mint korábban, mert az egész formátumot megújították.

Jön a Város vs Vidék

Megismételte az igazgató azt a korábbi bejelentést is, mely szerint megvásárolták a City vs Country, azaz Város vs Vidék című műsor formátum jogait. A műsorvezetője ennek Till Attila és Gáspár Zsolti lesz. Azt mondta erről Fischer Gábor, hogy egy mulatságos vetélkedő lesz, mely igazi szórakozást hoz majd a TV2 nézőinek. A produkció Finnországban hatalmas sikereket ért el szombat este, az ottani Voice-szal szemben. Ezért mi is nagyon bizakodóak vagyunk a hazai bemutatása kapcsán.

Gáspár Zsolti, a Város vs Vidék egyik műsorvezetője
Gáspár Zsolti, a Város vs Vidék egyik műsorvezetője. Fotó: TV2-sajtószoba

 

Till Attila, a TV2-n induló Város vs Vidék társműsorvezetője
Till Attila, a TV2-n induló Város vs Vidék társműsorvezetője. Fotó: sajtószoba

Azt is mondta, ezeken kívül a SuperTV2-re is készülnek egy új, nagyszabású, napi műsorral.

Iratkozzon fel a Media1 Telegram-csatornájára, hogy azonnal értesüljön a legfrissebb híreinkről! Követhet bennünket Facebookon, valamint Twitteren is! Kérheti napi hírlevelünket is!

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások