fbpx
Halmágyi Miklós, a Szombathelyi Médiaközpont korábbi ügyvezetője.

Munkaügyi pert vesztett Halmágyi Miklós a Szombathelyi Médiaközponttal szemben

A Szombathelyi Médiaközpont volt ügyvezetőjének ítélete egyelőre nem jogerős.

A Győri Törvényszék járt el abban a munkaügyi perben, amit Halmágyi Miklós, a Szombathelyi Médiaközpont volt ügyvezetője indított a korábbi munkaáltatójával szemben – számolt be az Ugytudjuk.hu.

Lapunk is beszámolt róla, amikor Halmágyival 2020 februárjában szerződést bontott az önkormányzati médiacég, miután bűncselekmény gyanúja merült fel vele kapcsolatban.

A volt ügyvezető 2019-ben kegyeleti szolgáltatásra fizetett ki a cég számlájáról 276 ezer 565 forintot, majd még ez évben két alkalommal szintén a cég pénzén fizetett ki két szállást.

A gyanú felmerülését követően Nemény András, Szombathely polgármestere indított belső vizsgálatot, melynek során kiderült, hogy az ügyvezető a szabadságát, a kiküldetését és a munkából távolmaradását magának engedélyezte, pedig ezt 15 nappal korábban jeleznie kellett volna a jegyzőnek. A belső vizsgálat során arra is fény derült, hogy az ügyvezető valóban magáncélra használta a céges bankkártyát.

Elutasították a keresetet

Halmágyi a perben az Ugytudjuk.hu beszámolója szerint 12 havi elmaradt jövedelmeként 7 millió 200 ezer forintot követelt, de emellett az azonnali hatályú felmondás jogellenessége miatt 7 millió 195 ezer 602 forintot és a perköltség megtérítését is kérte.

A bíróság a keresetet azonban elutasította, és a 360 ezer forintos perköltséget is a felperesnek kell viselnie.

Az ítélet nem jogerős.

Az ügy előzményeiről itt érhetők el korábbi írásaink.

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk Facebookon, Twitteren és Telegramon, valamint feliratkozhat a Media1 napi hírlevelére is!

Borító: Halmágyi Miklós, a Szombathelyi Médiaközpont korábbi ügyvezetője. Fotó: RTL Híradó
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások