Jogot formálhat Julian Assange, a WikiLeaks alapítója arra, hogy a brit Legfelsőbb Bíróságtól azt kérje: ne adják ki az Egyesült Államoknak – számolt be a BBC nyomán az Index.
A felsőbíróság úgy döntött, hogy van egy jogi probléma, amit a Legfelsőbb Bíróság is megfontolás tárgyává tehet Assange ügyében.
Ezen döntés engedélyezi, hogy Assange kérvényezze a meghallgatását a londoni felsőbíróságnál – ez azonban nem jelenti azt, hogy meg is hallgatják, a kiadatása azonban hónapokra leállhat.

Fotó: Wikipedia / CC-2.0
Mint arról a Media1 beszámolt, 2021 decemberében már úgy tűnt, kiadhatják az Egyesült Államoknak Assange-ot, miután a londoni felsőbíróság egy fellebbviteli eljárás keretében semmisnek nyilvánította a kiadatási tilalmára vonatkozó ítéletet.
Julian Assange portálja, a WikiLeaks hozzávetőleges becslések szerint csaknem 500 ezer titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és az elmúlt években ezek jelentős részét átadta a médiapartnereinek. Lapunk arról is hírt adott, hogy bár kérte, de nem kerülhetett szabadlábra, miután még 2019-ben 50 hét börtönbüntetésre ítélték. Bár ez már letelt, a WikiLeaks-alapító azóta is vizsgálati fogságban van, az amerikai kiadatási kérelmére tekintettel.
A témában született valamennyi cikkünket megtalálja ide kattintva.
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon, valamint iratkozzon fel a hírlevelünkre is!