Győztest hirdettek a Hypewriter nemzetközi sorozatötlet-pályázat záró eseményén. A zsűri döntése nyomán az Angyaltrombiták című koncepció alkotója, Besenyei Katalin bizonyult a legjobbnak, és nyerte el a 10 ezer eurós fődíjat, valamint a lehetőséget, hogy pályaművéből pilot epizód készüljön.
A fődíjas ötlet középpontjában Anna és Jázmin története áll, akik emberkereskedelem áldozatai voltak, most pedig egy magyarországi védett házban élnek. Miután megtudják, hogy Jázmin húga, a 15 éves Bella is külföldre kerülhetett, megszöknek a védett házból, hogy megmentsék őt, bosszút álljanak a maffián és így végre szabadok lehessenek.
Másokat is kiemelt a Hypewriter zsűrije
A fődíj mellett a Paprika Studios és a Hypewriter észt partnere, a TV Beats sorozatötlet-pályázat „Fast Track” különdíját is kiosztották. Az elismerést elnyerő Gold War című ötlet bolgár alkotópárosa, Teodora Markova és Martichka Bozhilova bemutatkozási lehetőséget kapott az észt verseny döntőjében
A zsűri szóbeli elismerésében részesült továbbá a Queens of Horror Mexikóból érkezett írója, Sandra Becerril és a Szuperhősök minimálbéren magyar alkotógárdája, Streit Krisztián, Szeli György és Laky Dóra.
„A Hypewriter megkerülhetetlen fórum lett az új koncepciókkal jelentkező alkotók számára. Bizonyítja ezt a minden eddiginél nagyobb számban beérkező pályázat és a pitchfórumot övező nemzetközi szakmai érdeklődés is. A Hypewriteren elhangzott ötletek közül többől is készült sorozat, ez a trend folytatódik. Idén kivételesen erős volt a mezőny, a nyolc pályamű valóban nagyon nehéz döntés elé állította a zsűrit”
– mondta el Erdős Ákos, a Paprika Studios Csoport vezérigazgatója.
Hamarosan képernyőre tűzik a 2019-es győztes pályaműből, a Golden Age-ből készült sorozatot
Az október 5-én versenyzők, nemzetközi és hazai filmes- és televíziós szakemberek, valamint szakújságírók részvételével zajló pitchfórumon Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója bejelentette, hogy Bendi Balázs és Erdődy Adrienn 2019-ben Hypewriter-fődíjas pályázatából, a Golden Age című ötletből hamarosan teljes értékű sorozat készül.
„Büszkén kijelenthetjük, hogy az idén harmadik alkalommal megrendezett Hypewriter jelentős eseménnyé nőtte ki magát Közép-Európában. Az idei győztes, valamint a zsűri által kiemelt két koncepció is érdemes a további munkára, biztos vagyok benne, hogy a három ötlet közül legalább egyből sikeres sorozat készül. A legutóbbi, 2019-es Hypewriter győztes ötlete pedig nem áll meg a pilot megvalósításánál, hanem az ötletből azonnal több epizódos sorozatot készít az RTL Magyarország a Paprika Studios gyártásában”
– mondta Kolosi Péter.
További híreket talál a Media1-en!