fbpx
Csaba Rádió

Nem szűnik meg a Csaba Rádió – a Mega Rádió és a Gyula Rádió is megy tovább

Mazánék cáfolják a Media1 érdeklődésére a békéscsabai Csaba Rádió, a gyulai Gyula Rádió, a békéscsabai 98.4 Mega Rádió és az orosházi Mega Rádió megszűnésével kapcsolatban a napokban szárnyra kelt pletykákat. Kiderült az is, mi miatt terjedhetett el a médiumok megszűnésével kapcsolatos pletyka.

A hétvégén hozzánk is eljutott a békéscsabaiak körében terjedőfélben lévő pletyka, mely úgy szólt, hogy megszűnnek a pár évvel ezelőtt Andy Vajna filmügyi kormánybiztossal, illetve a Rádió 1-el és a Médiatanáccsal szembekerülő Mazán-testvérek rádiói, azaz a Békéscsabán és körzetében fogható Csaba Rádió, a szintén békéscsabai 98.4 Mega Rádió, az orosházi Mega Rádió és a gyulai Gyula Rádió, sőt a Körös Hírcentrum is úgymond „befejezi működését”.

Lapunk ezek után kereste meg Mazán Tamást, hogy kiderítsük, igaz-e a pletyka. Az említett rádiók és a hírportál kedvelői számára azonban jó hírrel szolgálhatunk. A rádiós ugyanis, testvére, Mazán Zsolt üzenetét is közvetítve elmondta, hogy mindegyik rádiójuk működik tovább, és a portált sem állítják le.

Mazán szerint a pletykát az indíthatta el, hogy október elsején, pénteken több órás leállásuk volt, mivel a rádiós berendezéseket működtető épületben áramtalanítással járó felújítási munkák zajlottak (liftkorszerűsítés és az áramhálózat korszerűsítése).

Az áramszünet idején az orosházi FM 90,2 MHz-es frekvencián fogható Mega Rádión és a gyulai FM 90,5 MHz-es frekvencián fogható Gyula Rádión úgynevezett vészadás volt hallható ez alatt, míg Békéscsabán az FM 98,4-en fogható 98.4 Mega Rádión, valamint az FM 88,9 MHz-es frekvencián fogható Csaba Rádión teljes adásszünet volt. A szerverek leállása miatt a Mega Rádió online sem volt hallható, és nem működött a Körös Hírcentrum hírportál sem. Bár az áramszünetet követően azonnal folytatni tudták a munkát, de Mazán szerint valószínűleg többen csak a szalagcímekből értesültek a fejleményekről, vagyis csak annyi jutott el hozzájuk, hogy elhallgatott a négy helyi rádió, azt viszont már nem olvasták, hogy ez csupán átmeneti időre szól.

Mazán Tamás azt mondta, köszöni mindenkinek, aki aggódik a rádióért, de szerencsére vaklármáról van szó.

További hírek a Media1-en

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások