A 20. ARC kiállítás Újbudán

Bakos Gábor, az ARC kiállítás egyik alapítója a Media1 Podcastban

A Media1 Podcast vendége volt Bakos Gábor, az ARC egyik alapítója és szervezője. A beszélgetés itt hallgatható meg.

Idén ősszel immáron 21. éve szervezik meg az ARC „közérzeti” kiállítást, mely Magyarország egyik leglátogatottabb kiállításainak egyike. Bakos Gábor a Media1 Podcastban felidézte, hogyan indult annak idején a kiállítás, mi adta az ihletet és hogyan változott meg az ARC az elmúlt években.

Bakos Gábort megkérdeztük arról is, hogy ilyen hosszú idő után mi motiválja még a szervezőket, de kíváncsiak voltunk arra is, vajon mennyi ideig fog ez még működni. Bakos Gábor említett néhány jövőbe mutató elképzelést is. Az ARC szervezője beszélt a korábbi években történt néhány rongálásról is, és elmondta azt is, hogy az önkormányzati választások óta szinte verseny alakult ki a kerületek között azért, hogy hol legyen a kiállítás, pedig előtte volt, amikor komoly veszélyben volt, hogy találnak-e egyáltalán a helyszínt, miután az 56-osok terét el kellett hagyniuk.

Bakos Gábort megkérdeztük arról is, mit szól a Nemzeti (H)arc nevű hasonló kezdeményezéshez, amelyet az állam jelentős pénzösszeggel támogat.

Geszti Péter (balra), az ARC kitalálója és Bakos Gábor főszervező
Geszti Péter (balra) és Bakos Gábor, az ARC alapítói a tavalyi, 20. megnyitón

Bakos Gábor sok érdekességet említett a beszélgetésben, mely visszahallgatható az alábbi lejátszó segítségével.

Az idei kiállítás idején, 2021. szeptember 17-től egy hónapon át, október 17-ig mintegy 100 installáció várja majd a nézőket Budapesten, a 4-es metró újbudai, Bikás-parki kijáratánál. Az idei mottó az Életjel.

Érdemes a Media1 műsorával tartani a mostani héten is, hiszen hazaérkezése kapcsán vendégünk lesz Novák András újságíró, az ATV haditudósítója, aki a tálib hatalomátvétel után, azaz akkor utazott Afganisztánba, amikor aki csak tehette, inkább menekült onnan. A Media1 hetente jelentkező podcastja a Székesfehérvár FM 88,9 MHz-en az Alpha Rádióban; az Orosháza FM 90,2 MHz-en a Mega Rádióban, a Gyula FM 90,5 MHz-en a Gyula Rádióban, a Békéscsaba FM 88,9 MHz-en a Csaba Rádióban, a Békéscsaba FM 98,4 MHz-en a Mega Rádióban; a Budapest FM 92,9 MHz-en a Spirit FM-en és Gyöngyösön a Maxirádióban az FM 92,4-en, továbbá a Hobby Rádióban és a jelenleg csak neten elérhető Pannónia Rádióban is adásba kerül, továbbá elérhető a Spotify-on, az iTunes-on, és több más platformon, köztük a Media1.hu-n és a Vipcast powered by Media1 oldalon.

Iratkozzon fel ingyenesen a Media1 hírlevelére, hogy naponta e-mailben megkapja hírportálunk legújabb tartalmait! Csatlakozzon hozzánk Facebookon is, illetve iratkozzon fel RSS feedünkre is!

Borító: a tavalyi, 20. ARC kiállítás egyik részlete

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások