fbpx
Szegénységről Méltósággal Sajtódíj

A 168 óra, a Partizán, a Klubrádió, a Szabad Európa és a Magyar Hang munkatársai a Szegénységről Méltósággal Sajtódíj díjazottjai között

Idén ötödszörre osztotta ki a díjat az Esély Labor Egyesület – az Átlátszó, az ERSTE Stiftung és az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék közreműködésével. Az egyesület célja, hogy minden évben a szegénységben élők helyzetét körültekintően, méltósággal és árnyaltan bemutatott újságírói munkákat értékelhessék.

A Szegénységről Méltósággal Sajtódíjra a 2020. január 1. és december 31. között megjelent cikkekkel, riportokkal, interjúkkal, tudósításokkal lehetett pályázni. A felhívásra 2020-as magyarországi sajtóorgánumokban, magyar nyelven megjelent és itthoni helyzeteket érintő pályaműveket vártak print vagy online, tévé vagy videó, illetve rádió vagy podcast kategóriákban – írja az Átlátszó.

A díjjal minden évben azokat a szerzőket jutalmazzák, akik munkájukkal sokat tesznek a szegénység stigmatizációja ellen.

A print/online kategória fődíját Ónody-Molnár Dóra Misi bácsi naplója – A csörögi roma fiatalok megkapták a kártérítésüket című, a 168 óra hasábjain megjelent cikke nyerte.

„Csörög egykori cigány diákjai már megkapták a számukra megítélt pénzt. Habár a jobb élet lehetőségét eleve elvették tőlük azzal, hogy nem kaptak rendes oktatást, így írni, olvasni, számolni sem tudnak, megható igyekezettel próbálják a kártérítésből kiteljesíteni azt, ami nekik jutott, ezáltal elősegíteni azt is, hogy az ő gyerekeik sorsa másképp alakulhasson.”

– olvasható a riport bevezetőjében. Az anyag maga átfogóan, az olvasóval a politikai-pénzügyi-oktatási problémák mellett az érintetteket is megismertetve mutatja be azt, hogy a „fent” születő döntéseknek milyen következményei vannak emberi sorsokra.

A videó/TV kategória első helyezettje Hatala Noémi, Klopfstein-László Bálint, Rózsahegyi Regő Legyen végre pénzem tonnaszám című, a Partizán csatornáján megjelent dokumentumfilmje kapta. A 11 perces filmben egy intézetben felnőtt testvérpár történetét ismerhetjük meg, akik ma Budapest egyik legmenőbb pizzériáját üzemeltetik.

A rádió/podcast kategória fődíját Józsa Márta Útszélen című, Klubrádióban elhangzott adása kapta. A műsor első része arról szól, hogy a Down-szindrómás gyerekeknek Magyarországon kevés és drága a korai fejlesztési lehetőségei vannak. A műsor második felében pedig a hivatalos hírek szerint dübörgő gazdaságú Debrecenben élő nehéz sorsú családokról van szó.

A print/online kategória különdíját Tompos Ádám Még gyertyát se bírok venni című, a Magyar Hangban megjelent cikke kapta. A riportból egy Bakson élő család életébe kaphatunk betekintést, ahol a férj segédmunkásként, a feleség pedig napszámosként dolgozott – amíg kaptak munkát. Megismerhetjük az energia- vagy áramszegénység fogalmát is: ez azt jelenti, amikor az előre feltöltős villanyórán 5 kW alá csökken az áram mennyisége, aztán jön a csipogás és a sötétség.

A rádió/podcast kategória különdíját Báthory Róbert Szelfi Zsiga Melindával és Kocsis Krisztiánnal készített, a Szabad Európán elhangzott interjúi kapták. Zsiga Melinda állami gondozottként nőtt fel, és szíjjal verték gyerekkorában, ma viszont kick-box bajnok. Kocsis Krisztián egy Pécs melletti faluban született, majd gyermekvédelembe került, és örökbefogadták – most neurobiológus.

A díjátadóra június 3-án került sor, a koronavírus miatt idén is online formában, melyet itt lehet megtekinteni:

Még több hír érhető el a Media1-en!

Borítókép: Szegénységről Méltósággal Sajtódíj
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások