fbpx
Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője, az Ecommerce Hungary elnökségi tagja

Nagy tragédiák várhatók, ha nyárra sem sikerül nyitni – interjú Szigetvári Józseffel, a Szállás.hu Csoport ügyvezető igazgatójával

A Media1 múlt heti adásának vendége volt Szigetvári József, a Szállás.hu Csoport ügyvezető igazgatója, akit főleg a koronavírus-világjárvány kapcsán elrendelt kormányzati intézkedések a turizmusra gyakorolt hatásairól és a majdani újranyitásról kérdeztünk, és szóba került az is, miből él most egy szállásközvetítő oldal.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

Szigetvári Józseffel megbeszéltük, mely szálláshelyeket ütötte meg legjobban a járvány miatti zárás: többen például nem váltak jogosulttá állami kompenzációra, a szakértő elmondta, miért.

Átbeszéltük azt is, mit tudnak tenni a mostani helyzetben a szállásközvetítő honlapok, egyáltalán miből származik a bevételük, amikor nem igazán van mit közvetíteni. Kiderült a beszélgetésből az is, hogy a Szallas.hu Csoportot miért ütötte meg „kevésbé” a mostani helyzet mint a Bookingot vagy épp az Airbnb-t, illetve az is, hogy milyen stratégiával próbálják átvészelni ezt a nagyon nehéz időszakot. Szóba került az is, mi történt a turizmusban dolgozó emberekkel, és ennek kapcsán érintettük azt is, hogy nem kell-e attól tartani, hogy az újranyitáskor esetleg a mostani helyzet ellenkezője, azaz munkaerőhiány jöhet.

Kiderült a beszélgetésből az is, mi történik ha netán még a nyáron sem nyithatnak ki újra a szálláshelyek. Szigetvári azt mondta, a csődhullám vagy szállodafelvásárlások tömege, a nagy átrendeződés egyelőre azért maradt el, mert a 2008-as válság idején sokan megtanulták, hogy érdemes tartalékolni, és az elmúlt évek ehhez kellő alapot jelentettek,

de most mindenki már ezeket a tartalékaikat éli fel, a tartalékok pedig fogyóban vannak, ezért ha még nyárra sem sikerül nyitni, az nagy tragédiákat hozhat.

Budapest, szállás, éjszaka, hotel
Budapesti látkép. Fotó: Stock by Depositphotos.com

Szigetvári szerint nincs olyan szektor, amely ilyen hosszan tartó leállást is képes kibírni, ezért is reméli, hogy nyárra elérhető egy olyan átoltottság, hogy valóban üzemelhetnek majd biztonsággal a szálláshelyek és a vendéglátóhelyek. Egy jól sikerülő nyári szezon esetén is hosszú idő lehet, mire a piac teljesen magához tér, ráadásul várhatóan sok szereplő vissza sem fog térni a szálláspiacra.

Szó esett a fesztiválokról is (például lehet-e idén nyáron Sziget, Sound, vagy sem), de sok más kapcsolódó fontos kérdést is érintettünk Szigetvári Józseffel.

A Media1 március elsejei adása teljes egészében visszahallgatható a lenti lejátszó segítségével, vagy akár le is tölthető.

Feliratkozhat a Media1 hírlevelére, hogy ne maradjon le a legújabb tartalmakról, de követheti a Media1-et a Facebookon, RSS vagy Twitter segítségével is.

A Media1 következő, március 8-i adásában Forgács Mariann közösségi média szakértővel, a Be Social ügyvezetőjével beszélgetünk különféle különféle social mediás témák kapcsán, például a nemrég bevezetett hazai tényellenőrzési gyakorlatról, de például a Clubhouse-ról, Instagramm-újdonságról és arról is beszélgetünk, mennyire elüzletiesedett mostanra a közösségi média.

További híreket és cikkeket talál a Media1.hu-n!

Borító: Szigetvári József
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!