fbpx
Gábor György az ATV műsorában, az Egyenes Beszédben

ATV-ellenes bojkottot hirdetett Gábor György, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének volt tudományos főmunkatársa

A filozófusnak főleg az nem tetszik, hogy az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM is versenybe száll a Médiatanács által meghirdetett, a Klubrádió által eddig használt budapesti FM 92,9 MHz-re vonatkozó frekvenciapályázaton.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

Gábor György filozófus, az Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára eddig gyakori vendége volt az ATV műsorainak, de egy pénteki Facebook-bejegyzésében azonban nem csak, hogy megindokolta, ő miért nem vállal több szereplést a tévében, de másokat is erre buzdít.

„Tisztelettel javaslom mindazoknak, akik nem politikusok, azaz akiknek nem szakmai kötelességük bemenni az ATV-be, hogy gondolják meg ezután, milyen szellemiségű és mennyire hiteles helyen és körülmények között kívánják autonóm gondolataikat és meglátásaikat előadni” – írja.

A Hang.hu által megtalált közösségi médiás bejegyzésben a tudós azon, a Media1 által elsőként megírt információn akadt ki, hogy az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM közölte, beadja a pályázatát a Budapest 92,9 MHz használatára, illetve elindul a korábban a Civil Rádió által annak elnémulásáig használt FM 98,0 MHz-re vonatkozó pályázaton is. Előbbit, a 92,9 MHz-es frekvenciát használta a Klubrádió az elmúlt években.

Az ügy előzménye, hogy a Klubrádió korábban két adminisztratív hibát elkövetett a működése során, és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa közölte, a médiatörvény alapján emiatt nem hosszabbíthatja meg a rádió jogosultságát, de a Klubrádió is elindulhat a pályázaton, és ha az ő pályázata lesz a legjobb, akkor továbbra is használhatja majd a 92,9 MHz-et. A Klubrádió bírósághoz fordult az ügy kapcsán, mivel úgy véli, a Médiatanács döntése túlzó.

A filozófus úgy véli, hogy

„a Spirit FM nem az egyenlő esélyek biztosította pályázaton indul, hanem az orbáni arra vetemedésen, hogy elhallgattassák mindazokat, akik nem értenek egyet a farkasverem innenső oldalán álló Orbánnal. Egy pillanatra arra kérek mindenkit, gondolja végig, hány és hány nyomtatott vagy elektronikus sajtóterméket és felületet hallgattatott el, nyomorított meg, vert szét, lopott el, vagy nyúlt le magának a rezsim. Ehhez a folyamatos akciójához most kivégző osztagként veti be a végítélethez boldogan segédkezet nyújtó Spirit FM-et.”

Gábor György hozzátette, ő maga is piacpárti, itt azonban szerinte közel sincs szó versenyhelyzetről, csak diszkriminációról és politikai döntésekről:

„Magam piacpárti vagyok, a versenyhelyzet érvényesítésének elkötelezettje. De hol itt a versenyhelyzet? A korrekt versenyhelyzet egyenlő feltételeket teremt, csakhogy itt erről szó sincs: diszkrimináció van, politikai diktátum van, a hatalomnak totálisan alárendelt médiaszolgáltató protekcionizmusa van, semmi egyéb.”

Mint írja, neki is akadtak vitái a Klubrádió szerkesztőségével, ennek ellenére úgy gondolja, hogy vitathatatlanul a közszolgálatiság elveit szolgálta a rádió:

„Közel sincs olyan fórum, ahol a társadalmi, társadalompolitikai, szociális, kulturális etc. rálátás ilyen mértékben és színvonalon lenne biztosított, s ahol a közszolgálatiság szellemét abszolút mellőző és politikai érdekeket kiszolgáló »közrádió« helyett a közszolgálatiság ennyire meghatározó módon lenne jelen.”

Korvin Tibor, a Spirit FM programigazgatója csütörtökön a Media1.hu-nak azt mondta, azért indulnak el a Médiatanács által meghirdetett rádiós pályázatokon, mivel szeretnék a Spirit FM mostani korlátozott vételkörzetét megnövelni Budapest teljes területére. Azt is mondta, ha megnyerik a pályázatot, további új műsorokat is indítanak, erősítve a rádió közéleti szerepét. Szavai szerint tervben van például a klasszikus Újságíróklub rádiós változatának elindítása.

A Klubrádió médiaszolgáltatási jogosultsága 2021. február 14-én jár le a 92,9 MHz-en. A frekvenciára elnyerésére vonatkozó pályázat már elindult.

További hírek találhatók a Media1-en.

Borító: Gábor György az ATV műsorában, az Egyenes Beszédben. Fotó: YouTube/ATV Magyarország
Szóljon hozzá!