fbpx
Balogh Judit, a Szeged TV Téma című műsorának műsorvezetőjeként

Balogh Judit műsorvezetésével új közéleti műsor indult a Szeged TV-n

Téma címmel indult helyi, országos és nemzetközi témákat is feldolgozó műsora az ATV egykori műsorvezetőjének, aki manapság a Szeged TV hírigazgatójaként tevékenykedik.

Balogh Judit műsorában szegedi és országos szakértők, valamint közéleti szereplők követik egymást, hogy különböző közéleti kérdésekben hátteret adjanak a nézőknek.

A Szeged TV-nél azzal indokolták a Téma elindítását, hogy a műsoraik online nézettségének növekedésével egyre nagyobb igény mutatkozik a helyi, városi és országos közéleti témákat tárgyilagosan és szakszerűen feldolgozó programokra.

A múlt héti első adásban rögtön olyan vendégei voltak a Témának mint Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, vagy épp Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti vezetője, de megszólalt Szécsényi Rózsa, Szeged gazdasági alpolgármestere és Bíró-Nagy András politikai elemző is.

A Szeged Televízió új hírháttér műsora közvetlenül a Szegedi Híradó után kerül adásba minden héten kedden és szerdán, 19:30-kor.

A műsorvezető, Balogh Judit tavaly szeptemberben, öt év után távozott az ATV-től, ahol az ATV Híradónak volt az egyik műsorvezetője, de dolgozott a reggeli műsorban, és A nap híre valamint a Fórum című műsorokban is láthatták a csatorna nézői, azt megelőzően pedig az RTL Híradónál volt riporter. Balogh Judit tíz éven át munkatársa volt a Magyar Televízió Híradójának, majd 2012-ben az elhíresült Lomnici Zoltán-féle kitakarásos botrány után (a Legfelsőbb Bíróság elnökét egész egyszerűen kiretusálták a háttérből Tőkés László nyilatkozata alatt), miután szolidaritást vállalt kollégájával, a kisebbségi és nemzetiségi műsorok főszerkesztőségébe száműzték.

Balogh Judit idén márciusban lett a Szeged TV hírigazgatója.

A Téma, csakúgy mint a Szeged TV, online is nézhető.

További hírek találhatók a Media1-en! Követhet bennünket a Facebookon, RSS segítségével és feliratkozhat napi hírlevelünkre is!

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások