
Műszaki hiba a Vodafone-UPC hálózatán Újbudán (FRISSÍTÉS: A hibát mostanra elhárították)
Akadozik az internet és a televíziós szolgáltatás is a XI. kerületben.
Akadozik az internet és a televíziós szolgáltatás is a XI. kerületben.
Az MSZP-közeli lapnak helyreigazítást kell közölnie.
Novembertől Pásztor László veszi át a távozó főszerkesztő feladatait megbízottként. A főszerkesztői poszton történő változásra közel egy hónappal az Epres Panni ügy után kerül sor.
A Gazdasági Versenyhivatal jövőre már lehallgatásokat is végezhet a kartellek elleni küzdelemben.
A Társaság a Szabadságjogokért szerint a Médiatanács gyakorlata jogsértő és a frekvenciahasználat szabályozása sürgős korrekcióra szorul.
Igazi Krimi néven új, állandó tartalmi műfajjal bővül az RTL+ televíziós csatorna és az RTL Most+ online platform kínálata. A lineáris kínálat három tévépremierrel indul, míg a neten több mint 100 órányi tartalommal.
Kárpáti Márton volt a Media1 műsorának egyik vendége. Elégedetten nyilatkozott az új hírportál indulása óta eltelt 10 napról, és elmondta azt is, hogy hamarosan élesítik a mobilapplikációikat. Beszámolt az első, egyelőre nem hivatalos látogatottsági adataikról is, és cáfolta Kovács Zoltán államtitkár és a kormánysajtó szavait a Telexet támogató cseh milliárdos állítólagos tulajdonszerzésével kapcsolatban.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.