Szombathy Pál, Bodolai László

Szerződésszegés miatt rúgta ki a Digisport az Index főszerkesztőjeként emlegetett Szombathy Pált

Az újságíró állítja, korábban jelezte, hogy az Index Zrt. igazgatósági tagja.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Szombathy Pál, az Index korábbi vezérigazgatója – hivatalosan meg nem erősített, belső információk szerint a portál jövendőbeli főszerkesztője – Facebook-oldalán számolt be arról, hogy tíz év közös munka után elválnak útjaik a Digisporttal,

„ahol 2010 őszétől építettük fel új, sportalapú reggeli információs magazinműsorként a Reggeli Startot, amely egy évtized alatt kedvelt, ismert és bőséggel hivatkozott tévéműsor és hírforrás lett a sportvilágban. Tíz évig voltam arca ennek a produkciónak, heti négy reggelen igyekezve kiszolgálni a nézőket műsorvezetőként – majdnem minden percét élveztem, köszönöm a támogatást.”

A búcsú nem úgy sikerült, ahogyan Szombathy elképzelte, posztja szerint a Digisport szerződésszegésért bocsátotta el, a kirúgás indoklása szerint nem tájékoztatta a munkáltatót arról, hogy 2017 óta az Index Zrt. igazgatósági tagja. Szombathy állítja, hogy ez

„abszurd állítás, hiszen mindez bőséggel megjelent akkor a nyilvánosságban, s természetesen engedélyt is kértem digisportos munkahelyi vezetőimtől akkor, három éve egy másik, nem konkurens profilú gazdasági társaságban betöltött tiszteletdíjas tevékenységhez. Én tehát most nem felálltam, hanem eltávolítottak, miután kitört az indexes konfliktus. (ahogyan egyébként már a balhé első napján elköszönt tőlem a pozsonyi Új Szó című napilap is, ahol szintén tíz éven át írtam elemzéseket minden héten).”

(Arról, hogy Szombathy az Index.hu Zrt. igazgatóságának tagja lett, 2017 júliusában valóban jelent meg hír.)

A Media1 több forrásból megerősített értesülése szerint az eddig az Index vezérigazgatójaként emlegetett Szombathy lesz az Index.hu főszerkesztője.

Szombathy Pál korábban a Magyar Hírlapnak volt a főszerkesztője. Széles Gábor többször megpróbált beleszólni a tartalomba és a szerkesztőség összetételébe, Szombathy körül elfogyott a levegő, ezért végül távozott. Szombathy később Zóna néven hozott létre saját lapot, de ez nem bizonyult üzletileg életképesnek és viszonylag rövid időn belül megszűnt.

Az 51 éves Szombathy Pál az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett, 23 éves kora óta dolgozik újságíróként. Volt a köztelevízió belpolitikai főszerkesztője, a Hétcímű közéleti magazin főszerkesztője, műsorvezetője, képernyős a közmédián kívül az ATV, a Story Tv produkcióiban, az elmúlt tíz évben a Digisport reggeli magazinjának arca. Szombathy Pál publicistaként az elmúlt tíz évben a pozsonyi Új Szó elemzőjeként dolgozott.

Kép: Bődey János/Index
Szóljon hozzá!