Ady Endre sajtóigazolványa, pontosabban rendőri engedélye

Kelen Károly: Séta a mihasznák és ingyenélők világában

Kik azok a rémhírterjesztők? Talán Táncsics Mihály, Jókai Mór, Kossuth Lajos, Czuczor Gergely, József Attila? Mert az eddigiekből kiderült, hogy az írásaik miatt csukták őket börtönbe. Ahogy már a XX. században egy ifjú nagyváradi újságírót is, akinek képünk szerint a rendezvényeken a rendőri kordon átlépésére is engedélye volt.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Aki újságírásra adja a fejét, szükségszerűen keresi a példaképeket: a nagy elődöket, a legfontosabb írásokat. Ha a világ leghíresebb cikkét kellene megnevezni, valószínűleg a legtöbben a nagy francia író, Emile Zola 1898-as, a köztársasági elnökhöz címzett Vádolom…! című nyílt levelét neveznék meg, ami az L’ Aurore vezércikkeként jelent meg. A Dreyfus-ügyben szólalt meg, a hamis vádak alapján elítélt, zsidó származású katonatiszt felmentéséért írta.

Annyira felháborította a közvélemény egy részét és a hatalmasságokat, hogy Angliába kellett menekülnie. A társadalom másik részét viszont tettre késztette, és Alfred Dreyfust nyolc évvel később minden vád alól mentesítették. Zola az általa elindított folyamat végét, az igazság érvényre jutását már nem érhette meg. De a cikke hatása felmérhetetlen: a történészek szerint az affér megváltoztatta Franciaország felfogását a zsidóságról és általában az „idegenekről”.

A L’ Aurore 1898-as címlapja a Vádolom...című írással
A L’ Aurore 1898-as címlapja a Vádolom…című írással

A legfontosabb magyar cikk pedig 1901 áprilisában jelent meg. Talán egy flekk – gépelt oldal – terjedelmű, és az a címe: Egy kis séta.

A 24 éves nagyváradi újságíró, Ady Endre azt ecsetelte benne, mekkora különbség van az úgynevezett kanonoksoron pöffeszkedő katolikus pap és a munkások sorsa között.

„De nézzék meg a kanonok-sort, s gondolkozzanak… Az előkelő, feszengő jómódról valló paloták redőnyei le vannak bocsátva. Lakosai a legmihasznább, legingyenélőbb emberek. (…) Sétáljanak aztán el bármely külvárosi részbe. De erősítsék meg a szívüket. Mert nyomort, bűnt és piszkot látnak. Meglátják, hogy mennyi nyomort lehetne enyhíteni, s mennyi könnyet letörülni a kanonok pénzével. Ha ezt meglátják és átgondolják: eredményes volt a vasárnapi séta…”

Adyval különben könnyű. Az ember bárhová nyúl az életművében, mindenütt a mai helyzetre reflektáló, aktuális gondolatokat és megfogalmazásokat talál. Ez a rendkívül okos, mindenre figyelő és pontosan szerkesztő elme a lényeget látta meg első pillantásra. A hatalmon lévők és hatalomra törők eszének működése évszázadok óta ugyanarra a srófra jár, így Ady röntgenszeme száz évvel halála után is megvilágítja, amit el szeretnének rejteni. Akkoriban szinte mindennap megjelent egy cikke a lapban, és – lehet ellenőrizni a Magyar Elektronikus Könyvtárban vagy az Arcanumon – mindegyikben lehet találni valami különlegeset, meglepőt és elgondolkodtatót.

Ady Endre 30 évesen
Ady 30 évesen

Nagyszerű ez a kis írás a sétáról, de igazán híressé a váradi kanonok reakciója tette. Felháborodásában sajtó útján elkövetett nyilvános becsületsértés miatt pert indított. A cikket a Friss Újságban nyomtatták ki, de közben Ady „átszerződött” a Nagyváradi Naplóhoz.  A feljelentést már itt kommentálta:

„Öt-hat év előtt szabadabb szellők fújdogálták át a magyar társadalmat. Akkor még az én inkriminált cikkem észrevett kis sóhajtás sem lett volna. Ma Pécsett egy újságírót becsukatással fenyegetnek, mert arról szólt, hogy a papok között sok a haszontalan és erkölcstelen, jómagamat pedig egész sereg jól táplált méltóságos és nagyságos reverendás pöröl, pedig én még csak annyit sem mondtam róluk, mint a pécsi újságíró. Nyakig vagyunk a középkorban, terrorizál a sötétség: ez az én esetem igazsága.”

Ady Endrét a rendőrségen kihallgatták: elismerte, hogy ő írta a cikket, és ezen a napon ő volt a szerkesztő is, tehát teljes mértékben felelősséget vállalt az írásért. Ady az első tárgyaláson nem jelent meg, orvosa igazolta, hogy beteg. De már akkor is voltak, akik ájultan védték a hatalmasokat az újságírói gonoszság ellen. Péter I. Zoltán idézi Ady-cikkében a Tiszántúl nevű lap névtelen szerzőjét:

„Ady Endrének pedig – aki az ellene indított rágalmazási perbe belebetegedett – elég legyen annyi, hogy írása tanúság reá, hogy csakugyan beteg ő, beteg nemcsak testileg, hanem szellemileg is. Az ilyeneket pedig kímélni illik, legalább addig, míg kigyógyul belőle, aztán elveszi a bíróságtól is, a társadalomtól is méltó büntetését.”

Adyt végül három nap fogházra és 10 korona megfizetésére ítélte a nagyváradi bíróság. Az ítéletet a királyi törvényszék, végül a Kúria is helyben hagyta. Két évvel a cikk megjelenése után a költő bevonult a börtönbe. Írt is róla egy kis beszámolót. Ebben a világ problémáinak a hatalmon lévők által ma is óhajtott megoldását vázolta föl:

„Az a bolond ötlet tartott ébren az egyik rab-éjszakán, vajon nem úgy lehetne-e csak az emberiséget örök gyötrelmétől megváltani, ha börtön-mintára rendeznők be az emberi társadalmat? Nem tagadom: ez az ötlet még most is tetszik nekem, s nem tartom úgy magamban nagyon bolondosnak. A guillotine nem vált be, a lámparúd sem, a bomba sem, a gyilok sem – a bibliáról, koránról stb. nem is szólván. Hátha a börtön beválnék?… Mindenesetre nagyon helyesen az újságírón kell a dolgot kipróbálni.”

Kelen Károly, a bezárt Népszabadság volt szerkesztője Ki a sötétségből című sorozatának korábbi részei a Media1-en érhetők el. A sorozat következő részében egy kicsit utánanézünk a Tiszta szívvel esetének.  A „Nincsen apám”-vers történetéről mindenki hallott, mégis érdemes lehet összefoglalni máig ható tanulságait.

Borító: Rendőri engedély a nagyváradi Napló szerkesztőjének, 1901 – Országos Széchényi Könyvtár/ Kézirattár: Analekta 106
Szóljon hozzá!