Erdős Márton, a PC World magazin új főszerkesztője

Kinevezték a magyar PC World magazin új főszerkesztőjét és helyettesét

Most jelentették be hivatalosan is a Molnár József utódjának kinevezett új főszerkesztő, valamint helyettesének kilétét, amiről a Media1 pár napja már írt a Project029 kiadóvállalat tulajdonosváltása kapcsán. Ennek kapcsán elmondták, hogy a leköszönő főszerkesztő külsősként ezután is segíti majd a kiadó munkáját, de egyébként egy informatikai cégnél dolgozik majd.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

A napokban a Media1 beszámolt arról, hogy néhány hete váratlanul tulajdonost váltott a magyar PC World, a Computerworld és a GameStar kiadója, a Project029 Kft. (a többségi tulajdonos Tóth Marcell helyett Csák Ambrus lett, aki néhány millió forintért jutott hozzá a kiadóhoz egy végrehajtási eljárás kapcsán, valamint Hadzisz Lázár lett a kisebbségi tulajdonos), továbbá változás történt a cég ügyvezetésében is, hiszen visszahívták pozíciójából a cégbírósági adatok szerint az eddig társügyvezetőként dolgozó Virágh Mártont, de ő és az új tulajdonos közösen azt nyilatkozták, ez inkább csak „technikai jellegű” (cégjogi) változást jelent, mert a volt társügyvezető ezután is részt vesz a médiavállalat kreatív, illetve operatív szakmai irányításában.

Az amúgy nem hétköznapi körülmények között lezajlott tulajdonosváltásról szóló cikkünkben Csák Ambrus, az új többségi tulajdonos szóba hozta azt is, hogy ezután nem Molnár József lesz a PC World magazin főszerkesztője. Az ügyvezető-tulajdonos két napja megjelent cikkünkben még úgy fogalmazott, hogy Molnár József eligazol a cégtől. Időközben azonban ma a PC World oldalán is bejelentették a lap vezetésével kapcsolatos személyi változásokat, és ebből az derült ki, hogy a leköszönő főszerkesztő, Molnár József külsős szerzőként és tanácsadóként ezután is segíteni fogja a PC World munkáját, illetve az általa öt évvel ezelőtt indított HelloWorld nevű modern oktatási mozgalom munkájában is részt vesz majd. (A mozgalmat az Edison Platform beválasztotta a száz leginnovatívabb hazai oktatási kezdeményezés közé.)

A Media1 beszélt is az imént Molnár Józseffel, aki azt mondta, hogy a Project029-es külsőzés mellett egy informatikai cégnél lesz kommunikációs tanácsadó és szövegíró.

Az eddigi főszerkesztő-helyettes vette át a PC World irányítását, és a GameStar volt főszerkesztője lett a helyettese

A közlemény szerint Molnár József utódja a korábbi cikkünkben már említett Erdős Márton lett, aki 2014 szeptemberétől Molnár József helyettese volt a PC World élén. A PC World új főszerkesztő-helyettese pedig a GameStar korábbi főszerkesztője, Vörös Lóránd lett. A tájékoztatás szerint Erdős Márton májustól veszi át Molnár Józseftől a PC World papír változatának főszerkesztői feladatait. A közlemény szerint

„Erdős Márton személye garantálja a hiteles és pontos, szakértői tájékoztatás folytonosságát”.

Felidézték: a szakember 1998 óta dolgozik a szakmában. A mérnök-informatikus végzettségű szakember korábban hosszú ideig a CHIP magazinnál dolgozott szerkesztőként, tesztlabor- és rovatvezetőként, így több mint 22 éves magazinkészítői tapasztalattal rendelkezik.

Erdős Márton így nyilatkozott:

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy a továbbiakban az én feladatom Magyarország vezető informatikai magazinjának elkészítése. Célom, hogy olvasóink hónapról hónapra a megszokott módon friss, szakmailag helytálló, minden fontos témáról érthetően beszámoló, egyedi és minőségi magazint kapjanak. Ebben nagy segítségemre lesz Vörös Lóránd főszerkesztő-helyettes, továbbá az elismert szaktekintélyeket sem nélkülöző, megszokott szerzőgárda. Terveim között szerepel az online és a print tartalmak további közelítése egymáshoz, PC World Plus prémium szolgáltatásunk erősítése vonzó, exkluzív tartalmakkal és olvasóink még hatékonyabb támogatása”.

A PC World aktuális lapszáma
A PC World aktuális lapszáma

A médiavállalat közleményének megfogalmazása szerint most a PC World élére az egyik legrutinosabb szerkesztőpáros kerül, hatalmas informatikai lapkészítői tapasztalattal. Jelezték továbbá, hogy a PC World és a GameStar közös online szerkesztősége eközben változatlan csapattal működik tovább.

„Örömmel mondhatom, hogy jó kezekbe került a magazin. Az új csapatba csupa rutinos újságkészítő került, akik ismerik és azonosulnak a PC World szellemiségével” – nyilatkozta Molnár József.

A Project029 Kft. tulajdonosváltásának körülményeit bemutató néhány nappal ezelőtti részletes cikkünk ITT található.

További hírek találhatók a Media1.hu-n!

Borító: Erdős Márton, a PC World új főszekesztője
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!