NMHH Médiatanács

Az Ékszer TV-vel, rádiók pályázataival és bírságolásával foglalkozott a Médiatanács

A húsvétot követő kihagyás után a héten már újra tanácskozott a Médiatanács. Nyilvántartásba vették a Mária Rádiót, a Karc FM-et és a Rádió 1-et médiaszolgáltatóját egy-egy rádiós pályázaton, míg a Katolikus Rádiót hiánypótlásra szólították fel. Az Ékszer TV ügyében úgy döntöttek, nincs hatáskörük eljárni. Megbírságoltak több rádiót.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa e heti ülésén 11 állampolgári bejelentés nyomán foglalkozott a Magyar ATV Ékszer TV című vásárlási műsorának március 12-e és április 1. között sugárzott epizódjai kapcsán.

A bejelentők azt sérelmezték, hogy a naponta háromszor jelentkező műsorban a koronavírus-járványra hivatkozva népszerűsítettek étrend-kiegészítő és higiéniás termékeket, továbbá kifogásolták a kézfertőtlenítő gél magas árát.

Médiatanács: az Ékszer TV nem sértette meg a médiaigazgatási szabályokat, az ügy többi része a GVH-ra tartozik

A grémium megállapította, hogy a vizsgált adások nem ütköztek a médiaigazgatási szabályokba, azonban a Médiatanács szerint felmerül, hogy az adások esetleg sérthették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt, ugyanis a grémium szerint a termékek népszerűsítése gyakran összemosódott a koronavírus járvány miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos tájékoztatással, továbbá nélkülözhetetlennek titulálták azokat.

Az ATV-n sugárzott, kifogásolt ÉkszerTV adásának egy részlete
Az ATV-n sugárzott, kifogásolt ÉkszerTV című vásárlási műsorablak adásának egy részlete

A Médiatanács szerint a műsorvezetők az adásokban nemegyszer hangsúlyozták, hogy az étrend-kiegészítők alkalmazása akár életet is menthet. A Médiatanácsnak azonban nincs hatásköre ilyen jellegű bejelentések elbírálására, így vizsgálata eredményeit továbbította a Gazdasági Versenyhivatalnak, hogy eljárjon ebben az ügyben, amelynél egyébként már április 14. óta már folyamatban van egy versenyhivatali eljárás a műsor készítője ellen. (Az ATV álláspontja az ügy kapcsán a korábbi, erről szóló hírünkben érhető el.)

A Médiatanács a fentieken túl jelezte:

„bár a hatóság hatáskörének hiánya miatt nem lehetséges hatósági eljárás lefolytatása, vizsgálja annak lehetőségét, hogy az ilyen és hasonló jellegű panaszok, problémák kezelésére a jövőben megoldást találjon.”

Nyilvántartásba vették a Karc FM, a Mária Rádió és a Rádió 1 pályázatait

Elfogadta a testület a Mezőkövesd 102,1 MHz helyi frekvencia pályázati felhívásának tervezetét közösségi jellegű használatra.

A grémium emellett elvégezte az alaki vizsgálatokat a Siklós 88,6 MHz, a Szigetvár 98,9 MHz, a Nagykanizsa 100,7 MHz helyi, valamint a Kecskemét 97,7 MHz és a Miskolc 96,3 MHz körzeti frekvenciák közösségi jellegű használatára kiírt pályázati eljárásokban.

A soproni, a szigetvári és a nagykanizsai pályázatokon a testület nyilvántartásba vette a Karc FM Kft.-t – amely az első két esetben egyedüli pályázó volt –, utóbbinál pedig ezen felül hiánypótlásra szólította fel a Katolikus Rádió Zrt.-t.

A kecskeméti pályázaton a Mária Rádió Kft.-t, a miskolcin a Radio Plus Kft.-t (a budapesti Rádió 1 üzemeltetőjét) vette nyilvántartásba a grémium.

rádió
Fotó: Ladányi András / Media1

Büntetés a Pont Rádiónak és néhány más médiumnak

A Médiatanács lezárt műsorkvóták ellenőrzéséhez szükséges adatszolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatban indult eljárásokat is: a lekérhető és a lineáris szolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók közül 9-9-et pénzbírság nélkül figyelmeztetett a testület, 18-ra pedig néhány ezertől néhány tízezer forint összegig szabott ki bírságokat.

Médiatanács üléséről kiadott összefoglalóból nem derül ki, hogy konkrétan mely médiumokat szankcionálták. Küldtünk erről kérdést, a hírt választ esetén később még frissítjük. (Frissítés: Azóta kérésünkre válaszoltak, lásd hírünk végén.) Azt viszont külön is kiemelte az NMHH Kommunikációs Igazgatóságának összefoglalója, hogy a Médiatanács a mezőtúri Pont Rádió szolgáltatóját 30 ezer forint megfizetésére kötelezte, amiért szerződéses vállalásaihoz képest kevesebb szöveget, magyar zenét, valamint a szerződésében foglaltakhoz képet kevesebb a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő és közszolgálati műsort, valamint több reklámot tett közzé. A közszolgálati műsorok aránya a törvény által előírt minimumot sem érte el a Médiatanács megállapítása szerint.

A grémium emellett figyelmeztette a szolgáltatót, amiért Reggeli Expresszó című műsorában egy januári-februári adáshéten összesen tizenkétszer tett közzé burkolt reklámot, amikor egy helyi vendéglő és egy üzlet címét és elérhetőségét – honlapját, telefonszámát – közölte.

Frissítés (2020.04.24):

Megérkezett a válasz az NMHH-tól, íme a többi szankcionált szolgáltató listája

Az NMHH azt írja, hogy azért csak a Pont Rádióról adtak tájékoztatást, mert a lezárt műsorkvóták ellenőrzéséhez szükséges adatszolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatban indult eljárások olyan sok rádiót érintenek a jogkövetkezmények, hogy „ezek felsorolása szétfeszítené egy sajtóközlemény műfaji kereteit.  Ilyen esetekben a híradásnak ez a formája évek óta bevett gyakorlat az NMHH-ban, az érintett szolgáltatók minden esetben – a honlapon közzétett — Médiatanács-döntésekben megtalálhatók. A szóban forgó előterjesztés a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után kerül fel a honlapra, de érdeklődésére már most tájékoztatjuk, hogy az előterjesztésről szóló döntéssel a Médiatanács az Actor Informatika és Nyomda Kft., az ANTENNA HUNGÁRIA Zrt. (két döntés, két médiaszolgáltatás kapcsán), az AVIPress Media Bt., a Centrum Televízió Kft., a Cuttingroom Bt., a Danubia Televízió Nonprofit Kft., a DIGART-M Kft., az Enterart Produkciós Iroda Bt., az Érdi Városi Televízió és Kulturális Kft., a Filmdzsungel Kft., a Füzesabonyi Városi Televíziózást Segítő Nonprofit Kft., a Ga-Bu Média Kft., az IKON Stúdió Közhasznú Egyesület, az INVITEL Zrt., az Ipoly Média Kft., az IRÁNY Média 2012 Kft., a KárpátPress Bt., Kortye Vilmos egyéni vállalkozó, a Közösségi Rádiózásért Egyesület, a Kulturális Életért Közhasznú Egyesület, a Kunság-Média Nonprofit Kft., a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány, a Mediorix Szolgáltató Bt., a Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft., a Molnár Tv Kft., a New Digital Media Kft., a P1 Rádió Kft., a Pécsi Kommunikációs Központ Kft., a PROGETTO MÉDIA Kft., az RTV Szekszárd Kft., Sanocki Péter egyéni vállalkozó, a Sárrét Média Bt., a TANTRA-ECSTASY Kft. (két döntés, két médiaszolgáltatás kapcsán) és a TOLNATÁJ Zrt. szolgáltatókkal szemben alkalmazott jogkövetkezményt.”

További hírek találhatók a Media1.hu-n!

Borító: A Médiatanács épületének homlokzata.  Fotó: Ladányi András / Media1 (archív)
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!