Iskolatévé, Index

A koronavírus-járvány miatt netes iskolatévét indít hétfőtől az Index

Így akarják segíteni az érettségire való felkészülést magyarból, matekból és történelemből, de tulajdonképpen azoknak is hasznos lehet, akik csak fel akarják eleveníteni az akár évekkel ezelőtti középiskolai tanulmányaikat.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

A Magyarországot sem kímélő koronavírus-járvány miatt egyelőre bizonytalan, meg tudják-e tartani május 4-én az érettségi vizsgákat, de az oktatási államtitkár azt tanácsolta a diákoknak, készüljenek. A felkészülés persze akkor is hasznos lehet, ha netán el kell halasztani a vizsgákat, hiszen előbb-utóbb mindenképp elérkezik a maturálás pillanata, az Index ezért úgy döntött, segíti az országos veszélyhelyzeti intézkedések egyikeként elrendelt digitális otthontanulást azzal, hogy elindítja az érettségire felkészítő Iskolatévé sorozatát.

A portál három tanárt kért fel, akik 10-10-10 felkészítő internetes órát tartanak magyarból, matekból és történelemből március 23-tól április végéig videók segítségével. Az Index azt ígéri, hogy ezek az órák nemcsak az érettségizőknek lesznek hasznosak.

Az Index Repárszky Ildikót, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető történelem tanárát, Kovács Pétert, a Fazekas magyar nyelv és irodalom szakos tanárát és Csapodi Csabát, az ELTE matematikaoktatóját kérte fel.

Az oktatás hétfőtől indul, az Index már bemutatkozóvideókat is közzétett a tanárokról.

Korábban az állami M5 tévécsatorna működését is átalakították a digitális tanulás elősegítése érdekében, és egy mára rendkívül népszerű, jelenleg már 82 ezres taglétszámú Facebook-csoport is létrejött, ami a digitális képzést segíti a járványügyi veszélyhelyzetben. A Discovery Channel is különböző ismeretterjesztő tartalmakkal segíti most az ismeretek otthoni elmélyítését.

További hírek találhatók a Media1-en.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

olvasás, könyv, koronavírus, járvány

Kelen Károly: Olvasás járvány idején

Maradj otthon és olvass! De mit, ha zárva vannak a könyvesboltok? Szerencsére a kiadók átálltak arra, hogy egy nap alatt kiszállítsák, amit megrendelnek tőlük. És két hét alatt tető alá hoznak egy friss könyvet. Megjelent Paolo Giordano olasz író Járvány idején című könyve.

Varga Judit igazságügyi miniszter a Sziget fesztiválon

Nem az igazat írta Varga Judit igazságügyi miniszter az Euronews hírcsatornáról

Azt állította Varga Judit, hogy az Euronews nem biztosított számára, illetve a magyar kormány számára megszólalási lehetőséget a koronavírus-törvény kapcsán, illetve nem adták le a vele felvett beszélgetést. Utánanéztünk az igazságügyi miniszter szavainak igazságtartalmának. Pillanatokon belül kiderült: a korábban már a Facebookot is cenzúrával vádoló igazságügyi miniszter nem mondott igazat.