fbpx
Az RTL Klub Álarcos énekes című műsorának egyik pillanata

Változás az RTL Klub Álarcos énekes című showjában

Némiképp máshogyan zajlik majd vasárnap a maskarás show, mint eddig.

Az RTL Klub Álarcos énekes című műsorának első két adásában a hat-hat maszkos versenyző kettesével párbajozott, ezek végeredményéről azután a stúdióban ülő közönség döntött. Az adás végén azután azon három énekes közül, akik nem jutottak tovább, a nyomozók döntötték el, hogy kinek kell lelepleznie magát és ezzel ki esik ki a műsorból. A most vasárnapi, immáron harmadik showban azonban azonban változás lesz, írja a SorozatWiki.

A változások lényege, hogy mivel ezúttal 5 versenyző lép fel az Álarcos énekesben (a Nyuszi, a Szörnyecske, a Páva, az Unikornis és a Robot), egy hármas és egy kettes párbajra kerül sor az RTL Klub műsorában. Mindkét párbajból csak egy-egy énekes jut majd tovább. Így a show végére három versenyző kerül leleplezés közelébe, akik közül ismét a nyomozók választják ki, hogy kinek kell levennie a maszkot.

Párbajoznak az RTL Klub Álarcos énekesének maszkosai
Párbajoznak az RTL Klub Álarcos énekesének maszkosai. Fotó: RTL Klub

Az RTL Klub február 9-én mutatta be az új showműsorát, ami akkor az idei év legnézettebb tévéműsora lett, köszönhetően annak is, hogy a műsor ekkor még versenytárs nélkül került képernyőre. A múlt hétvégén viszont már meg kellett küzdenie a TV2 szintén vasárnap este futó hasonló jellegű jelmezes produkciójával, a Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada című műsorával. Az RTL Klubon az Álarcos énekes második adása az elsőhöz képest kisebb közönségaránnyal ugyan, de így is magabiztosan megnyerte az idősávját, 23,5 százalékos közönségarányt ért el, szemben a TV2 új showjával, ami ekkor csupán 14,9 százalékos közönségaránnyal futott a kereskedelmileg kiemelt 18-49 éves korcsoportban, de mivel a TV2 élő showja jóval hosszabb (3 órás), és az RTL Klubon az Álarcos énekes után következő Vasember2 című amerikai filmet simán kiütötte a TV2 showja, így végül a TV2 nyerte az egész estés nézettségi versenyt, sőt a heti közönségaránya is a TV2-nek lett magasabb.

A múlt héten egyébként a TV2 Média Csoport az új showja premierjét azzal is igyekezett népszerűsíteni, hogy a kábelcsatornáin is sugározta a saját showja első fél óráját élőben kedvcsinálónak.

További tévés hírek találhatók a Media1-en!

Borító: Az RTL Klub Álarcos énekes című showja
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások