A Parlament épülete Budapesten. Fotó: Florian van Duyn, Unsplash

Átszabják a médiatörvényt: kevesebb hír, több pornó, 10+7 évre bebetonozott rádiók

Kevesebb híradós tartalommal szűkítené tovább a lakosság információhoz jutását a Fidesz-KDNP. A megváltozó médiatörvény megengedőbb lenne azzal kapcsolatban is, kinek hány rádiója lehet, tovább erősítve a médiakoncentrációt. A jövőben akár 10+7 évig is szólhat egy rádió. Enyhül a pornótartalom szabályozása, valamint változik a reklámokra és a műsorkvótákra vonatkozó szabályozás is.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Módosítja a médiaszolgáltatásokkal kapcsolatos, az egyes paragrafusok miatt kétharmados többséget igénylő médiatörvényt a kormány, az erről szóló javaslatot kedden este nyújtották be az Országgyűlésnek – vette észre az azonnali.hu.

A parlament.hu-ról elérhető törvénymódosítási javaslat benyújtója Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, előadója pedig Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke. A módosítások a tervek szerint már idén augusztustól életbe lépnének.

A módosítás szerint többek közt változnak az úgynevezett jelentős befolyásoló erővel rendelkező, úgynevezett JBE médiaszolgáltatókkal kapcsolatos szabályozások. Utóbbiak gyakorlatilag azokat a tévéket és rádiókat jelentik, amelyek legalább tizenöt százalékos éves átlagos közönségaránnyal rendelkeznek. Ilyen JBE szolgáltatónak minősül az RTL Klub, a TV2 és az állami tévé.

Kevesebb tévés híradó

A szabályozás szerint eddig a JBE tévékre az a szabály vonatkozott, hogy minden munkanapon reggel 7 és fél 9 között legalább tizenöt perc hosszúságú hírműsorszámot, továbbá valamennyi napon este 6 és 9 óra között legalább húsz perc hosszúságú önálló hírműsorszámot kellett közzétenniük.

Az új szabályozás viszont teljesen eltörli a reggeli kötelező tájékoztatást a tévékre nézve, az esti híradó időtartamát pedig már korlátozza legalább húsz perc, legfeljebb negyvenöt perc hosszúságban, ami jelentős visszalépés lenne az RTL Klub és a TV2 számára is.

Kevesebb rádiós hírtartalom

A jelentős erejű rádiók esetében eddig valamennyi munkanapon reggel fél 7 és fél 9 között legalább tizenöt perc önálló hírműsorszámot voltak kötelesek egybefüggően szolgáltatni, mostantól ezt legalább tíz, legfeljebb negyvenöt percben szabályoznák az Azonnali szerint, mely arról is ír, hogy az új szabályozás több teret ad a bulvártartalmaknak is.

Korábban „a más médiaszolgáltatótól átvett, illetve a demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló, bűnügyi tematikájú híranyag” a hírműsor időtartamának húsz százalékánál nem lehetett hosszabb terjedelmű éves átlagban.

Az új törvény viszont már jóval megengedőbb: ezentúl a hírműsorszám időtartamának harmincöt százaléka lehet olyan, amely nem szolgálja a demokratikus közvélemény tájékoztatását.

Liberálisabban viszonyulnak majd a pornóhoz

Változik az is, hogy az eddig VI. kategóriába sorolt tartalmakat nem lehetett hagyományos (lineáris) tévés műsorfolyamban közzétenni. A módosító-javaslat elfogadása esetén viszont már ha szigorú feltételek mellett is, de lehetőség lesz erre.

Ennek alapján már lehet majd sugározni pornót lineáris műsorfolyamban is, igaz csak akkor, ha az csak kóddal hozzáférhető, és csak 18 éven felüli előfizetők számára.

A szabályozás tehát megengedőbb lesz a pornóval az eddigiekkel ellentétben, ami miatt sok pornócsatornát inkább külföldi joghatóság alá jegyeztek be.

Változnak a műsorkvóták

Változnak a műsorkvótákra vonatkozó előírások is, amelyek előírják, hogy az adásidőből mennyit kell európai és magyar művek bemutatására fordítani.

Míg a műsorszámok egybeszámított időtartamának eddig több mint negyedét kellett csak európai műveknek kitenniük, ez a jövőben harminc százalékra nő.

A magyar művekre vonatkozó kvóta változatlanul tíz százalék marad.

Változik a reklámok sugárzásának szabályozása

A javaslat szerint módosulna az is, hogy míg eddig óránként nem lehetett több a reklámidő 12 percnél, ezt a húszszázalékos arányt ezután nem óránként, hanem sávonként reggel 6 és este 6, illetve este 6 és éjfél között kell csak átlagosan betartani.

Így trükközhetnek azzal a tévék és a rádiók, hogy a számukra legfontosabb műsoridőben több percnyi reklámot adnak le, míg a kevésbé nézettebb időszakokban kevesebbet, amivel szintén kijön majd az előírt átlag – jegyezte meg az Azonnali.

Tovább nőhet a rádiós piacon a koncentráció, és hosszabb időre betonozhatják be a rádiókat

Fontos változás az is, hogy míg eddig 7 évre lehetett rádiós frekvenciákat (médiaszolgáltatási jogosultságokat) szerezni, ezt az időtartamot 10 évre megnövelnék. A jogosultság lejáratakor pedig az eddigiekkel ellentétben nem további 5, hanem 7 évre lehetne hosszabbítást kérni.

A Manna FM stúdiójának bejárata felett, az élő adást jelző On Air tábla. Fotó: Szalay Dániel, Media1
Élő adást jelző On Air tábla a Manna FM stúdiójának bejárata felett. Fotó: Szalay Dániel, Media1-archív

Az új törvény módosítja azt is, ki hány rádió felett rendelkezhet. Eddig egyvalaki vagy 1 országos, vagy 2 körzeti és 4 helyi, vagy 12 helyi rádiós médiaszolgáltatásra lehetett jogosult. Megengedőbb lesz a szabályozás: már akár 4 körzeti és 7 helyi, vagy 19 helyi rádiós médiaszolgáltatásra is lehet egyszerre jogosultságot szerezni.

A korlátozások egyébként nem vonatkoznak majd a tematikus rádiókra, mint amilyen például a Retro Rádió, amely része a kormánypárti médiaalapítványnak, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak.

Frissítés

Polyák Gábor médiajogász, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője szerint a Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslat alapvetően uniós irányelvet követve liberalizálja a tévés pornócsatornákat. A szakértő arról is beszélt a 24.hu-nak, hogy nem kell tartani a híradók időtartamának korlátozása miatt.
Borítókép: A Parlament épülete Budapesten. Fotó: Florian van Duyn, Unsplash

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Atreju nevû rendezvényen, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján

Orbán Viktor beismerte: nincs baloldali médiatúlsúly Magyarországon

A magyar miniszterelnök Rómában, nagy nyilvánosság előtt beszélt szombaton arról, hogy nincs baloldali túlsúly Magyarországon. Tavaly, sőt idén év elején is még ennek ellenkezőjét állította nyilvánosan, pedig már akkor is szinte mindent eluralt a Fidesz-barát újságírás Magyarországon.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!