Átalakul a PPH Media turisztikai portfóliója, jelentette be Vándor Ágnes, az ügyvezető igazgató hétfőn. Az átalakulás két új kiadvány megjelenését is magával hozza.
Vándor Ágnes a bejelentést tartalmazó mai körlevélben jelezte, hogy a PPH Media marad továbbra is a német Südwestdeutsche Medienholding tagja, és a kiadó ezután is független, a piaci igényeket maximálisan kielégítő tartalmakat és termékeket szeretne megjelentetni. A PPH Media turisztikai portfólióját februártól a megváltozott ki- és beutazási szokásokhoz illetve a megnövekedett hazai turizmushoz igazítják.
Pont Itt elnevezéssel kéthavonta jelenik meg új szakmai kiadványuk, mely mindig tematikus tartalommal hazai úti célokra, gasztronómiára és szállásokra fókuszál majd. Idén tavasszal jelenik meg ezenkívül az Indulj! címmel negyedévente kiadott új utazási magazinjuk, mely főként a kommunikációs szektorban dolgozókat célozza.
Ők lettek a főszerkesztők
A médiavállalat vezetőjének leveléből kiderül az is, hogy az Indulj! főszerkesztője Horváth Ágnes lett, míg a Pont Itt című lapért Vágó Ágnes felel majd. (Vágó Ágnes, a Turizmus & Vendég korábbi felelős szerkesztője, míg Horváth Ágnes újonnan érkezett a kiadóhoz, előtte a Vendéglátás magazin főszerkesztője, illetve a Business Traveller Hungary felelős szerkesztője volt.)
Az új kiadványokat egyébként az Utazás 2019 kiállításon fogják bemutatni. Itt mutatják be a PPH Media csapatának új tagját, Lakatos Mariannát is, aki a PPH Media teljes portfóliójának értékesítéséért felel a turisztikai és Horeca szektor szereplői részére.
Épp ma írtunk egy másik, a PPH Mediát érintő személyi változásról is. Neizer Anita, a 2017-ben kinevezett tartalomfejlesztési vezető ugyanis átkérte magát szabadúszónak. Ő azonban projekt alapon visszadolgozik a cégnek ezután is.
A PPH Media (Professional Publishing Hungary Kft.) a német Medical Tribune Verlagsgesellschaft mbH magyarországi leányvállalata. Az Opten céginformációs rendszerből származó adatok alapján a Professional Publishing Hungary Kft. 2017-ben 1,063 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt és 140 millió forint nyereséget produkált adózás után, szóval szépen hasított a szaklapos cég a legutóbbi ismert pénzügyi évben.
A kiadóhoz olyan termékek tartoznak mint a Kreatív, az Élelmiszer, a Tobacco, a Turizmus Trend Vendég&Hotel, a Gyártás Trend, a HR Power, az Üzlet&Pszichológia, a Starski és a HRPower.
Frissítés (15:25)
Változás az Élelmiszer magazinnál is
A kiadó időközben bejelentette azt is, hogy nevet vált az Élelmiszer című lapja, illetve ezt is teljesen megújítja.